ATP-vb: Berrettini a hasa miatt visszalépett a tornától

MTI/R. P.MTI/R. P.
2021.11.16. 18:25
null
Berrettini visszalépett (Fotó: AFP)
A hatodik helyen kiemelt olasz Matteo Berrettini hasfalsérülés miatt visszalépett a férfi teniszezők szezonzáró viadalától, a Torinóban zajló ATP-világbajnokságától.

 

A Piros-csoportba sorsolt olasz játékos az első fordulóban, vasárnap a második szett elején feladta mérkőzését a német Alexander Zverevvel szemben. Kedden, a lengyel Hubert Hurkacz elleni találkozóját megelőzően bemelegített, de mivel a sérülése nem javult kellő mértékben, a visszalépés mellett döntött.

„Az ATP-döntő véget ért számomra. Szinte megsemmisültem, mert soha nem gondoltam volna, hogy fel kell adnom a valaha volt legfontosabb olaszországi teniszversenyt” – írta közösségi oldalán Berrettini, aki nem titkolta, hogy megkönnyezte a döntést.

„Bármennyire is szerettem volna még egyszer játszani hazai közönség előtt, éreztem, hogy a testem nem áll készen az előttem álló kihívásokra. Úgy érzem, megfosztottak valamitől, amit hosszú évek erőfeszítésével és verejtékével elértem. Nem volt könnyű döntés, de meggyőződésem, hogy ez a legjobb számomra a karrierem szempontjából” – írta.

Berrettini helyét honfitársa, Jannik Sinner veszi át a Piros csoportban, és ha legyőzi Hurkaczot, majd az orosz Danyiil Medvegyevet is, bejuthat az elődöntőbe.

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor nyert szett nélkül búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.09.01. 23:07

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
2026.09.01. 08:44

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Szavangkevtől

Tenisz
2026.08.31. 19:05

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.08.31. 07:54

Nem tartott sokáig: Fucsovics három játszmában búcsúzott a US Opentől

Tenisz
2026.08.30. 19:00

Roger Federert beiktatták a Hírességek Csarnokába, még a szava is elállt – videókkal

Tenisz
2026.08.30. 12:16

Nyitott lehet a verseny mindkét nemnél – kezdődik a US Open

Tenisz
2026.08.30. 10:58

Piros Zsombor olasz, Bondár Anna cseh ellenféllel kezd a US Open főtábláján

Tenisz
2026.08.29. 10:12