Billie Jean King-kupa: győzelemmel kezdtek a spanyolok

Vágólapra másolva!
2021.11.02. 10:59
A spanyol és a házigazda cseh válogatott is győzelemmel kezdett a női tenisz Billie Jean King-kupában, hétfőn.

Az összesen 39-szeres Grand Slam-győztes Billie Jean King tiszteletére átnevezett Fed Kupa prágai fináléjában a világ legjobb 12 válogatottja szerepel. A szombatig tartó viadalra eredetileg tavaly áprilisban Budapesten került volna sor – Magyarország három évre nyerte el a rendezési jogot –, de azt a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztották, majd idén tavasszal hasonló okokra hivatkozva ismét kénytelenek voltak lemondani a szervezők. Májusban a nemzetközi szövetség (ITF) bejelentette, hogy új helyszínt keres az eseménynek, mert a magyar szövetség elállt a rendezéstől.

Korábban a finálét két csapat vívta és valamelyik döntős volt a házigazda, 2020-tól azonban egy helyszínen, egy hét alatt, a legjobb 12 válogatott részvételével rendezik meg az eseményt. Négy, egyenként háromcsapatos csoportot alakítottak ki, a csoportok győztesei az elődöntőbe jutnak, majd a nyertesek a fináléban küzdenek meg egymással.

TENISZ
BILLIE JEAN KING-KUPA
C-csoport:

Spanyolország–Szlovákia 2:1
C. Suárez–Kuzmová 2:6, 6:3, 3:6
Sorribes–Schmiedlová 6:3, 3:6, 6:2
Sorribes, C. Suárez–Kuzmová, Mihalíková 4:6, 6:2, 10–7

D-csoport:
Csehország–Németország 2:1
Vondrousová–Petkovic 6:1, 6:3
Krejcíková–Kerber 7:6 (7–5), 0:6, 4:6
Hradecká, Siniaková–Friedsam, Niemeier 6:4, 6:7 (2–7), 10–8

Hétfői eredmények
A-csoport:

Kanada–Franciaország 2:1
Abanda–Ferro 4:6, 6:4, 6:4
Marino–Cornet 4:6, 6:7 (5–7)
Dabrowski, Marino–Burel, Cornet 6:3, 7:6 (8–6)

B-csoport:
Belgium–Fehéroroszország 2:1
Minnen–Simanovics 6:2, 6:2,
Mertens–Szasznovics 6:2, 4:6, 6:2
Flipkens, Mertens–Lapko, Szasznovics 4:6, 3:6

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik