Tenisz: Bondár a top 90-nél is jobb helyezést szeretne elérni

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2021.11.14. 10:15
null
Bondár Anna nem szeretne a top 90-nél megállni (Fotó: Kiss Annamarie/Hajdú-Bihari Napló)
A legjobb száz női teniszező közé hétfőtől bekerülő Bondár Anna még előrébb szeretne kerülni a világranglistán; azt mondta, nem szeretne a top 90-nél megállni – írja az MTI.

 

A magyar játékos – aki azzal kerül be a legjobb 100 közé, hogy szombat este megnyerte a Santiagóban rendezett 60 ezer dollár (19,2 millió forint) összdíjazású chilei salakpályás női ITF-tenisztornát – mérkőzés utáni nyilatkozatában kiemelte, nem tudja szavakba önteni azt, amit érez, ugyanis gyerekkora óta az volt a vágya, hogy bekerüljön a legjobb százba.

„Nagyon boldog vagyok, hogy ez egy tornagyőzelemmel sikerült és nem egy torna közben értem el az álmaimat. Végig mondtam magamban, hogy ez is csak egy meccs, csak egy döntő, de nehéz volt kizárni a találkozó tétjét, emiatt eléggé feszült voltam”
– emlékezett vissza a chilei fináléra a 24 éves teniszező.

A Hajdúszoboszló SE sportolója a klub sajtóosztályának azt mondta, belülről nem volt sima a paraguayi Veronica Cepede elleni döntő, mert küzdött magával, a mentális dolgokkal is és az ellenféllel is.

„Az utolsó labdamenet után az első gondolatom a top 100 volt, vagyis az, hogy 90. leszek a világranglistán. Vasárnap délután már repülök Montevideóba, ahol valószínűleg kedden lépek újra pályára. Itt már szeretnék újra felszabadultan játszani és tovább gyűjtögetni a pontjaimat, no meg a világranglistán még előrébb jutni annak ellenére, hogy már teljesítettem azt, amiért Dél-Amerikába jöttem. Köszönöm a sok-sok biztatást, nagyon fontos, hogy ilyen sokan támogatnak a céljaim elérésében, de nem szeretnék a top 90-nél megállni” – zárta szavair a jelenleg legelőkelőbb helyen jegyzett magyar játékos.

Legfrissebb hírek

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
11 órája

Wimbledon: Udvardy Panna simán, Bondár Anna két meccslabdáról kapott ki a nyitó körben

Tenisz
2026.06.29. 22:04

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.29. 10:20

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
2026.06.29. 09:09

Az orvosi rendelőből kijőve védene címet Wimbledonban Jannik Sinner

Tenisz
2026.06.29. 08:30

Wimbledon: Fucsovics és Marozsán együtt indul párosban, Stollárék kiemeltek

Tenisz
2026.06.28. 18:56

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22

Wimbledon: Piros Zsombor búcsúzott a selejtezőben

Tenisz
2026.06.24. 15:29
Ezek is érdekelhetik