Tenisz: hétszázmillós kormánytámogatást kér a magyar szövetség

Cs. B.Cs. B.
2021.11.05. 14:26
null
Hétszázmilló forintos kormánytámogatást kér a magyar szövetség (Fotó: illusztráció, Getty Images)
A Magyar Teniszszövetség (MTSZ) egy önellenőrzés nyomán 710 millió forintos támogatást igényel a kormánytól – közölte az MTI.

 

Az MTSZ honlapja szerint az elnökség 2016 és 2020 közötti évekre vonatkozóan rendelt el áfa-önellenőrzést, mert „alapos gyanú merült fel azzal kapcsolatban, hogy a szövetség korábbi vezetősége nem megfelelően számolta el és fizette be az áfát". A könyvvizsgálók több mint 710 millió forint befizetendő összeget állapítottak meg, ám mivel az MTSZ-nek erre nincs fedezete, a kormányhoz fordul segítségért.

Júliusban a szövetség csaknem egymilliárdos keresetet nyújtott be múltbéli visszás ügyek miatt. Kiemelt ügynek számított az A-Z Tenisz Produkció Kft.-vel kötött több milliárd forintos megállapodások vizsgálata, Ennek következtében az MTSZ keresetet nyújtott be a Fővárosi Törvényszékhez a vállalkozás ellen a szerződések semmisségének megállapítása, valamint 940 millió forint és kamatainak megfizetése iránt.

Az MTSZ a pénzügyi konszolidáció jegyében júliusig 3.9 milliárd forintot kapott a felhalmozott adósságok rendezésére.

Márciusban az MTSZ több mint 250 millió forintos keresetet indított korábbi főtitkára, Richter Attila ellen, mivel a korábbi tisztségviselő 2020 januárjában pénzügyi fedezet, elnökségi jóváhagyás és szerződött helyszín hiányában írt alá egy három évre szóló bérleti szerződést az EBX-IMG, LLC (IMG) gazdasági társasággal a budapesti WTA-tornával kapcsolatban.

Szeptemberben a szövetség volt sportigazgatója és főtitkára, Juhász Gábor ellen is kártérítési pert kezdeményeztek, mivel a korábbi tisztségviselő elnökségi jóváhagyás nélkül tartozáselismerő nyilatkozatot tett az A-Z cégcsoport javára akkor, amikor az MTSZ súlyos anyagi gondjai már nyilvánvalóak voltak.

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor nyert szett nélkül búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.09.01. 23:07

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
2026.09.01. 08:44

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Szavangkevtől

Tenisz
2026.08.31. 19:05

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.08.31. 07:54

Nem tartott sokáig: Fucsovics három játszmában búcsúzott a US Opentől

Tenisz
2026.08.30. 19:00

Roger Federert beiktatták a Hírességek Csarnokába, még a szava is elállt – videókkal

Tenisz
2026.08.30. 12:16

Nyitott lehet a verseny mindkét nemnél – kezdődik a US Open

Tenisz
2026.08.30. 10:58

Piros Zsombor olasz, Bondár Anna cseh ellenféllel kezd a US Open főtábláján

Tenisz
2026.08.29. 10:12