Tenisz: nem sikerült a bravúr, a döntőben kikapott Piros a pozsonyi tornán

SZ. R.SZ. R.
2021.11.14. 18:59
null
Nem sikerült a bravúr Piros Zsombornak (Fotó: Huszár Gábor/Kisalföld)
Két szettben, 6:3, 6:2-re kikapott a holland Tallon Griekspoortól Piros Zsombor a pozsonyi 66 640 euró összdíjazású fedett, kemény pályás Challanger-torna döntőjében.

 

A magyar teniszező már 2:1-es állásnál elveszíthette volna saját adogatását, de négy bréklabdát hárítva egyenlített, azonban 3:2-nél az ATP-világranglista 72. helyén rangsorolt holland ellenfele a hetedik lehetőségét kihasználta, és előnybe került. Piros aztán 5:3-nál bréklabdához jutott, de Griekspoor hárította, és játszmalabdához jutott, amit ki is használt.

A második szettben a holland rögtön semmire vette el Piros adogatását, azonban 2:1-nél a magyar visszabrékelt. Ennek ellenére nem örülhetett sokáig az ATP-világranglista 340. helyezettje, hiszen Griekspoor rögtön elvette az adogatását, majd 4:2-nél is elbukta a saját kezdését, így6:2-re hozta a játszmát a holland.

Piros Zsombor a vereség ellenére az ATP-világranglista 282. helyére jön előre. LegközelebbHelsinkiben lép pályára, szintén egy fedett, kemény pályás Challanger-tornán a világranglistán 127. helyezett, brit Liam Broady ellen.

CHALLANGER-TORNA, POZSONY (66 640 euró, fedett, kemény pályás)
DÖNTŐ

Griekspoor (holland, 2.)–Piros 6:3, 6:2

 


 

Udvardy Panna nagy meglepetésre 6:3, 7:5 arányban kikapott az andorrai Victoria Jiménez Kasintseva ellen a brazil ITF 25-ös tornán. A 16 esztendős andorrai az első szettben kétszer is elvette a magyar teniszezőnő adogatását, aki bréklabdát sem tudott kiharcolni.

Udvardy a második játszmában 4:0-s hátrányból jött vissza, sorozatban öt gémet nyerve 5:4-nél a szettért adogathatott, de Kasintseva brékelt, majd 6:5-nél is elvette Udvardy kezdését, így 7:5-re megnyerte a második szettet, és a mérkőzést is.

Udvardy Panna a vereség ellenére a 116. helyről a 115-re jön előre a WTA-világranglistán.

ITF-TORNA, APARECIDA DE GOIANIA (25 000 dollár, salak)
DÖNTŐ

Katintseva (andorrai)–Udvardy (magyar, 1.) 6:3, 7:5

 


 

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor nyert szett nélkül búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.09.01. 23:07

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
2026.09.01. 08:44

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Szavangkevtől

Tenisz
2026.08.31. 19:05

Udvardy Panna nyolc helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.08.31. 12:08

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.08.31. 07:54

Nem tartott sokáig: Fucsovics három játszmában búcsúzott a US Opentől

Tenisz
2026.08.30. 19:00

Roger Federert beiktatták a Hírességek Csarnokába, még a szava is elállt – videókkal

Tenisz
2026.08.30. 12:16

Nyitott lehet a verseny mindkét nemnél – kezdődik a US Open

Tenisz
2026.08.30. 10:58