Téli olimpia: Bach találkozik a teniszező Peng Suajjal

2022.02.03. 13:57
null
Thomas Bach (Fotó: Getty Images)
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a pekingi téli játékok buborékjában találkozik Peng Suaj teniszezővel, akit egy ideig eltűntként kezeltek.

„Örülök, hogy személyesen találkozunk, és ő is hálás a lehetőségért. Amint a szigorú előírások lehetővé teszik, leülünk beszélgetni” – jelentette ki csütörtökön a német sportdiplomata, hozzátéve, ha a kínai játékos bármilyen vizsgálatot szorgalmaz, a NOB mögötte áll.

Bach novemberben mintegy fél órán át videotelefonon beszélt Penggel, és akkor megállapodtak abban, hogy a közeljövőben személyesen is összefutnak.

A 36 éves, párosban kétszeres Grand Slam-tornagyőztes teniszező közösségi oldalán egy november 2-i bejegyzésben szexuális zaklatással vádolta meg Csang Kao-li korábbi kínai miniszterelnök-helyettest, azt követően pedig sokáig nem adott életjelet magáról. A kínai sportági szövetség és a kormány sem kommentálta érdemben az ügyet, a közösségi oldalakon pedig letiltották az ezzel kapcsolatos vélemények megjelenését. A kínai kormánypárt nem közölte azt sem, hogy vizsgálja-e, mi történt Peng és a 75 éves Kao-li között, aki 2018-ban szinte teljesen eltűnt a közéletből. Később az állami televízióban elhangzott egy Pengnek tulajdonított angol nyelvű nyilatkozat, amelyben visszavonta korábbi vádjait, majd egy kínai ifjúsági tornán készült videón a pálya mellett állva integetett és teniszlabdákat írt alá a gyerekek számára.

Peng eltűnése miatt politikusok és teniszezők a világ különböző részéről adtak hangot aggodalmuknak. A női tenisztornákat szervező WTA decemberben felfüggesztette a kínai versenyeket a játékos helyzete miatt.

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

Billie Jean King-kupa: Csehország az első döntős

Tenisz
2026.09.25. 16:06

Billie Jean King-kupa: nem játszik a döntőben a friss világelső Ribakina

Tenisz
2026.09.18. 14:23

Francia Alpok 2030: elégedett a koordinációs bizottság a helyszíni szemle után

Téli sportok
2026.09.16. 14:55

Szabalenka és Ribakina játssza a US Open női döntőjét

Tenisz
2026.09.11. 07:18

Francia Alpok 2030: távozik a szervezőbizottság vezetője

Téli sportok
2026.09.09. 12:08

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
2026.09.04. 23:44

Alcaraz szettveszteség nélkül jutott tovább a US Openen, Szabalenka sem hibázott

Tenisz
2026.09.04. 22:51

Szabalenka kiakadt a kérdésen, visszaszólt az újságírónak

Tenisz
2026.09.03. 10:12