Tenisz: nem jutott főtáblára Guadalajarában Gálfi Dalma

SZ. R.SZ. R.
2022.02.20. 20:27
null
Gálfi Dalma nem tudott főtáblára jutni Mexikóban (Fotó: Árvai Károly, archív)
Nem jutott főtáblára Gálfi Dalma Guadalajarában, mivel két szettben, 7:6 (7–3), 6:4-re kikapott az amerikai Caroline Dolehide-tól a selejtező második fordulójában.

 

A magyar teniszezőnő három gém után 3:0-s hátrányban volt, azonban ezt hamar ledolgozta, visszajött 3:3-ra, majd 6:5-nél a szettért fogadhatott. Gálfi két játszmalabdáig is eljutott, de egyiket sem tudta értékesíteni, így következhetett a rövidítés, amelyet 7–3-ra elveszített.

A második szettben ismét hamar brékhátrányba került a 110. helyen rangsorolt magyar, 5:3 is volt az állás, ráadásul Dolehide-nak két meccslabdája is volt, de ezeket is hárította Gálfi, aki brékelni tudott, így 5:4-nél a mérkőzésben maradásért adogatott. 40:30-ra is vezetett gémen belül, de innen három pontot bukott egymás után, amivel amerikai ellenfele lezárta a találkozót, és 6:4-re behúzta a második szettet.

WTA 250-ES TORNA, GUADALAJARA (239 000 dollár, kemény pálya)
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ

Dolehide (amerikai)–Gálfi (magyar, 1.) 7:6 (7–3), 6:4

Noha egyesben már a selejtezőben búcsúzott, párosban a főtáblán kapott helyet Bondár Anna a dohai 1000-es női tenisztornán a román Jaqueline Adina Cristian oldalán. A magyar, román kettős az olasz Jasmine Paolini és a horvát Darija Jurak által alkotott duó ellen kezdte meg szereplését, és két szettben 7:5, 6:4-re győzött.

A következő körben a hatodik helyen kiemelt ukrán Judmila Kicsenok és lett Jelena Ostapenko által alkotott páros, vagy az amerikai Cori Gauff, Jessica Pegula kettős lesz Bondárék ellenfele.

WTA 1000-ES TORNA, DOHA (2 331 698 dollár, kemény pálya)
PÁROS
1. FORDULÓ

Bondár, J. A. Cristian (magyar, román)–Paolini, Jurak (olasz, horvát) 7:5, 6:4

Legfrissebb hírek

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
19 órája

Bondár Anna a második fordulóban kiesett a kantoni tenisztornán

Tenisz
2026.10.29. 13:21

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19

Bondár Anna párosban búcsúzott a kantoni tenisztornától

Tenisz
2026.10.27. 13:57

Sinner az év végén Szaúd-Arábiában vesz részt egy bemutató tornán

Tenisz
2026.10.26. 21:52

Davis-kupa: a világelső Zverev is erősíti a németeket

Tenisz
2026.10.26. 18:02

Alcaraz ott lesz a Davis-kupa nyolcas döntőjében

Tenisz
2026.10.26. 16:44