Tenisz: visszavonul a US Open-győztes Juan Martín del Potro

2022.02.05. 22:11
null
Juan Martín del Potro abbahagyja a teniszt (Fotó: AFP)
Juan Martín del Potro olimpiai ezüstérmes argentin teniszező szombaton bejelentette, hogy a február 14-én kezdődő Rio de Janeiró-i tornát követően befejezi pályafutását – számolt be róla az MTI.

 

A 33 éves sportoló makacs térdproblémáival indokolta döntését.

„Tudom, az emberek azt várják tőlem, hogy visszatérjek, de ez inkább búcsú, mint visszatérés. Mindent megpróbáltam, hogy felépüljek, de nem sikerült” – nyilatkozta. Hozzátette, több éve próbálkozik alternatív kezelésekkel, különböző orvosokkal és módszerekkel, mindhiába.

Del Potro úgy fogalmazott, a tenisz az élete, a szenvedélye, de az elmúlt két és fél évben még alvás közben is fájdalmakkal küzd.

Az argentin játékosnak 2018 októberében a sanghaji tornán eltörött a térdkalácsa, legutóbb 2019 júniusában játszott hivatalos mérkőzést, azóta négyszer kellett megoperálni a jobb térdét. Korábban mindkét csuklójával is voltak problémái, ezért 2010 és 2016 között három műtétre volt szüksége.

Del Potro 35 alkalommal játszott döntőt az ATP-sorozatban, 22-szer nyert, 13-szor veszített. Karrierje egyik legjobb éve a 2009-es volt, amikor az amerikai nyílt bajnokságot (US Open) megnyerte, a Roland Garroson pedig elődöntős volt. A 2016-os riói olimpián döntőt játszott, és ugyanabban az esztendőben tagja volt a Davis-kupa-győztes argentin válogatottnak. A világranglistán a 2018 augusztusában elért harmadik helyezés volt a legjobbja.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor nyert szett nélkül búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.09.01. 23:07

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
2026.09.01. 08:44

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Szavangkevtől

Tenisz
2026.08.31. 19:05

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.08.31. 07:54

Nem tartott sokáig: Fucsovics három játszmában búcsúzott a US Opentől

Tenisz
2026.08.30. 19:00

Roger Federert beiktatták a Hírességek Csarnokába, még a szava is elállt – videókkal

Tenisz
2026.08.30. 12:16

Nyitott lehet a verseny mindkét nemnél – kezdődik a US Open

Tenisz
2026.08.30. 10:58

Piros Zsombor olasz, Bondár Anna cseh ellenféllel kezd a US Open főtábláján

Tenisz
2026.08.29. 10:12