Tenisz: Bondár Anna negyeddöntőbe jutott Lyonban

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2022.03.02. 18:16
null
Bondár Anna negyeddöntőbe jutott Lyonban (Fotó: Földi Imre, archív)
Bondár Anna bejutott a negyeddöntőbe a 239 ezer dollár (79.2 millió forint) összdíjazású lyoni kemény pályás női tenisztornán – írja az MTI.


A világranglistán 79. magyar játékos a szerdai nyolcaddöntőben a WTA-rangsorban 136. brit Katie Boulterrel találkozott, akinek nem volt ellenszere a magyar játékos remek adogatásaira. Bondár 20 szervája közül 16 után övé lett a pont, és mivel 3:3-as állást követően kétszer is brékelni tudta riválisát, 34 perc után vezetett.

A második felvonás elején Boulter ápolást kért, és végül nem is tudta folytatni a küzdelmet, így a Hajdúszoboszló SE 24 éves teniszezője készülhet a negyeddöntőre.

Bondár pénteken a nyolc között azzal román Sorena Cirsteával (30.) – a verseny második kiemeltjével – csap össze, aki a nyolcaddöntőben a svájci Stefanie Vögelét (144.) győzte le két játszmában.

WTA 250-ES TORNA, LYON (239 477 dollár, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ

Bondár Anna–Katie Boulter (brit) 6:3-nál Boulter feladta

Legfrissebb hírek

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
22 órája

Bondár Anna a második fordulóban kiesett a kantoni tenisztornán

Tenisz
2026.10.29. 13:21

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19

Bondár Anna párosban búcsúzott a kantoni tenisztornától

Tenisz
2026.10.27. 13:57

Sinner az év végén Szaúd-Arábiában vesz részt egy bemutató tornán

Tenisz
2026.10.26. 21:52

Davis-kupa: a világelső Zverev is erősíti a németeket

Tenisz
2026.10.26. 18:02

Alcaraz ott lesz a Davis-kupa nyolcas döntőjében

Tenisz
2026.10.26. 16:44