Roland Garros: Piros Zsombor egy győzelemre a főtáblától!

R. B.R. B.
2022.05.18. 11:35
null
Piros Zsombor (Fotó: Tumbász Hédi)
A francia nemzetközi teniszbajnokság (Roland Garros) selejtezőjének második fordulójában Piros Zsombor két játszmában legyőzte a fehérorosz Jegor Geraszimovot.

A világranglistán 107. Piros Zsombor a 2017-es wimbledoni bajnokságon elődöntős amerikai Sam Querrey ellen kezdte meg a szereplését élete első Roland Garrosán. A magyar teniszező 6:2, 6:2-vel jutott tovább az első fordulóból.

A másodikban a ranglistán a 146. helyen álló Jegor Geraszimov várt rá.

Piros az ötödik játékban brékelt, majd hozta a saját adogatásait, s a második szettlabdáját kihasználva 1:0-s előnyre tett szert.

A második játszmában Piros Zsombor először csak a hetedik bréklabdáját tudta kihasználni, ám a legjobbkor, 4:4-es állásnál. Az utolsó gémben a fehérorosz rivális két meccslabdát hárított, a harmadik azonban Pirosnak hozott szerencsét.

„Ez már picit futósabb volt, mint a tegnapelőtti – nyilatkozta a meccs után Piros az MTI-nek. – Ellenfelem hátulról is sokszor hiba nélkül játszott, de fegyelmezetten ritörnöztem, és szettenként egy bréklabdát, amennyit kellett, meg tudtam csinálni. A szerváim nem működtek annyira jól, mint az első fordulóban, de jobbak voltak, mint általában. Most már csak annyi a dolgom, hogy levezessek, és készüljek a kvali döntős mérkőzésemre, amely valószínűleg pénteken lesz.”

A selejtező utolsó körében Piros a világranglista-126., portugál Nuno Borges ellen játszik.

A selejtezőből három győzelemmel lehet feljutni a Roland Garros vasárnap rajtoló főtáblájára, ahol öt magyar indulhat alanyi jogon: Fucsovics Márton, Balázs Attila, Bondár Anna, Udvardy Panna és Gálfi Dalma.

ROLAND GARROS
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
FÉRFI EGYES

Piros (magyar)–Geraszimov (fehérorosz) 6:4, 6:4

Legfrissebb hírek

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
16 órája

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
17 órája

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22

Wimbledon: Piros Zsombor búcsúzott a selejtezőben

Tenisz
2026.06.24. 15:29

Stollárék párosa negyeddöntős Eastbourne-ben

Tenisz
2026.06.23. 18:58

Wimbledon: Piros Zsombor nyert a selejtezőben

Tenisz
2026.06.22. 13:20

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.22. 09:54

Pegula döntő játszmában legyőzte Szabalenkát a berlini elődöntőben

Tenisz
2026.06.20. 17:41
Ezek is érdekelhetik