Tenisz: Thiem sorozatban tizedik meccsén is kikapott

2022.05.16. 22:32
null
Dominic Thiem idén hatodik meccsén is kikapott (Fotó: AFP)
Az osztrák Dominic Thiem az első fordulóban búcsúzott a Genfben zajló 598 ezer euró (222 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán – jelentette az MTI.

 

A világranglista korábbi harmadik, jelenlegi 194. helyezettje hétfőn az olasz Marco Cecchinatótól (134.) kapott ki két szettben, 1 óra 34 perces mérkőzésen.

A 2020-as amerikai nyílt bajnokságon győztes Thiem tavalyi csuklósérülése után kilenc hónappal, március végén a marbellai challengertornán szerepelt először, ahol az első fordulóban kikapott, majd azt követően rögtön pozitív lett a koronavírustesztje. A felépülését követően Belgrádban, majd Estorilban, Madridban és Rómában indult, de mindenhol elveszítette az első meccsét.

Az osztrák játékos legutóbb tavaly május közepén nyert hivatalos mérkőzést, akkor Fucsovics Mártont győzte le Rómában.

ATP 250-ES TORNA, GENF (579 900 euró, salak)
1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Delbonis (argentin, 7.)–Berankis (litván) 6:4, 6:4
Cecchinato (olasz)–Thiem (osztrák) 6:3, 6:4
Ivaska (fehérorosz)–Giron (amerikai) 4:6, 6:3, 6:2
Gasquet (francia)–Millman (ausztrál) 6:3, 6:1
Paire (francia)–Ruusuvuori (finn) 7:5, 5:7, 6:4

(MTI)

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09