Tenisz: növekvő pénzdíjak és hosszabb tornák jönnek

2022.06.09. 17:40
null
Jól járnak Novak Djokovicsék a megváltoztatott pénzelosztással (Fotó: AFP)
Címkék
A játékosok és a tornarendezők fele-fele arányban részesülnek a profitból, a pénzdíjak pedig növekedni fognak 2023-tól a férfi profi teniszversenyeket szervező ATP csütörtöki közleménye szerint.

 

A szervezet kiemelte: a OneVision névre keresztelt projekt két év előkészítés után kapott zöld jelzést. Ennek legfontosabb célja, hogy növeljék a média- és televíziós jogokból származó bevételeket, a tornák ne a mostanihoz hasonló mértékben függjenek a jegybevételektől.

Az átláthatóság hiánya régóta probléma volt a tornaszervezők és a játékosok között, az ezzel kapcsolatos hangok pedig felerősödtek, amikor a koronavírus-járvány miatt csökkenteni kellett a pénzdíjakat.

Andrea Gaudienzi, az ATP elnöke kijelentette: ennek elkerülésére jövő évtől kezdődően a játékosoknak rálátása lesz a tornák auditált pénzügyi kimutatásaira, bevezetik az 50-50 százalékos profitmegosztást, továbbá megnövelt pénzdíjakra számíthatnak cserébe azért, hogy az 1000-es versenyek közül a madridi, a római és a sanghaji is jövő évtől hosszabb lesz az eddigieknél. Mostanáig az Indian Wells-i és a miami viadal volt a megszokott nyolchoz képest 12 napos, mivel ezeken 96-an indulhattak a főtáblán.A kanadai és a cincinnati verseny 2025-től áll át erre a lebonyolításra.

A Grand Slam-tornák utáni legnagyobb versenyeken a hosszabb programért cserébe a következő három évben 35 százalékkal emelkednek majd a pénzdíjak, míg az év végi bónusz a mostanihoz képest közel duplájára nő, és az eddigi 12 helyett a legjobb 30 játékos részesül majd belőle.

A megváltozott pénzelosztásból a tanulmányok szerint több mint 140 teniszező profitál majd.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
4 órája

Nem tartott sokáig: Fucsovics három játszmában búcsúzott a US Opentől

Tenisz
17 órája

Roger Federert beiktatták a Hírességek Csarnokába, még a szava is elállt – videókkal

Tenisz
Tegnap, 12:16

Nyitott lehet a verseny mindkét nemnél – kezdődik a US Open

Tenisz
Tegnap, 10:58

Piros Zsombor olasz, Bondár Anna cseh ellenféllel kezd a US Open főtábláján

Tenisz
2026.08.29. 10:12

US Open: Piros Zsombor ott lesz a főtáblán!

Tenisz
2026.08.28. 19:23

US Open: cseh siker a vegyes párosok versenyében

Tenisz
2026.08.27. 10:52

Marozsán Fábián negyeddöntős Winston-Salemben, legyőzte a Medvegyevet kiejtő amerikait

Tenisz
2026.08.27. 08:08