Wimbledon: Babos és Jani is sima győzelemmel jutott tovább

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.21. 13:28
null
Babos Tímea kevesebb mint egy óra alatt megnyerte idei első meccsét Wimbledonban (Fotó: AFP)
Babos Tímea és Jani Réka is könnyed győzelemmel jutott be a második fordulóba kedden a wimbledoni teniszbajnokság selejtezőjében.

A világranglistán 294. Babos a nyitókörben a német Katharina Gerlachhal (233.) csapott össze, aki Grand Slam-tornán még soha nem jutott túl a kvalifikáció második fordulóján.

Babos – aki párosban 2014-ben és 2016-ban is döntőt vívott Londonban – 2019-ben játszott legutóbb selejtezőt Wimbledonban, akkor az első körben búcsúzott, de karrierje során már nyolcszor szerepelt a füves pályás Grand Slam-torna főtábláján egyesben, legutóbb tavaly.

Első találkozójukon a WTA-rangsor 25. helyén is megfordult soproni teniszező 1:1 után háromszor is elvette 24 éves riválisa adogatását, és 19 perc alatt hozta a nyitószettet. A folytatás hasonlóan simán alakult, a 29 esztendős magyarnak ezúttal két brék is elég volt a 6:1-es játszmához. Az összecsapás mindössze 50 percig tartott.

A 30 esztendős Jani Réka korábban kétszer lépett pályára a londoni gyepen, de 2012-ben és tavaly sem sikerült mérkőzést nyernie. A kvalifikációban nyolcadikként kiemelt magyarra (134.) ezúttal az orosz születésű, de finn színekben versenyző Anastasia Kulikova (194.) várt.

Első összecsapásukon a siófoki teniszező 1:3-ról 5:3-ra fordított, majd 34 perc alatt szettelőnybe került. A folytatásban Jani 3:2-nél brékelt, ám 5:2-nél fogadóként öt mérkőzéslabdát elszalasztott. Adogatóként viszont már nem hibázott, és 1 óra 20 perc elteltével az első győzelmét ünnepelhette Londonban.

A férfiak mezőnyében hétfőn Piros Zsombor sikerrel vette a kvalifikáció első körét, Valkusz Máté azonban búcsúzott Roehamptonban, ahol a wimbledoni selejtezőket hagyományosan rendezik.

A főtáblára jutásért három mérkőzést kell nyerni, míg a legjobb 128 mezőnyének alanyi jogon öt magyar – Fucsovics Márton, Balázs Attila, Bondár Anna, Udvardy Panna és Gálfi Dalma – a tagja.

Babos a következő körben a hetedik kiemelt ukrán Darija Sznigurral (130.) vagy a holland Suzan Lamensszel (171.) csap össze, Janira pedig az amerikai Lousia Chirico (227.) vár.

WIMBLEDON
NŐI EGYES
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ

Babos Tímea–Katharina Gerlach (német) 6:1, 6:1
Jani Réka (8.)-Anastasia Kulikova (finn) 6:4, 6:3

(MTI)

Legfrissebb hírek

Tenisz: Udvardy Panna a 16 között búcsúzott Ostravában

Tenisz
9 órája

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49
Ezek is érdekelhetik