Tenisz: Nisikori még mindig nem tudja, mikor térhet vissza a pályára

2022.10.05. 09:38
null
Nisikori tavaly október óta nem játszott (Fotó: AFP)
Nisikori Kei, a US Open 2014-es döntőse nem biztos benne, hogy idén még teniszpályára léphet.

A japánok 32 éves játékosa januárban esett át csípőműtéten, és bár akkor azt mondta, hat hónap múlva már újra játszani szeretne, visszatérése továbbra is várat magára.

„Nem tudom, mi lesz, elképzelhető, hogy ebben az évben már nem teniszezhetek. Mentálisan nagyon kimerült vagyok, nagyon sok mindenen mentem keresztül mostanában” – fogalmazott a világranglista korábbi negyedik helyezettje.

A 12 tornagyőzelemnél tartó Nisikori legutóbb tavaly októberben az Indian Wells-i tornán játszott, majd hátsérülés miatt novemberben befejezte az idényt. A Grand Slam-döntős játékos az elmúlt években különböző sérülésekkel küzdött, amelyek miatt rendszeresen kisebb-nagyobb kényszerpihenők hátráltatták.

Legfrissebb hírek

Udvardy és Bondár is nyolcaddöntős Rabatban

Tenisz
5 órája

Udvardy javított, Marozsán és Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
12 órája

Tenisz: Piros Zsombor döntős a zágrábi tornán

Tenisz
Tegnap, 14:42

Farkas Attila nem jutott főtáblára a kerekesszékeseknél a római tenisztornán

Tenisz
2026.05.12. 17:42

Nem jutott ki a vk-döntőre a kerekesszékes teniszválogatott, folytatás Rómában

Tenisz
2026.05.11. 10:39

Stollárék az első fordulóban búcsúztak párosban Rómában

Tenisz
2026.05.10. 15:33

Novak Djokovics támogatja a bojkottra készülőket

Tenisz
2026.05.08. 16:11

A ma 100 éves Sir David Attenborough-nak nem csak a sárga teniszlabdákat köszönhetjük

Tenisz
2026.05.08. 12:05
Ezek is érdekelhetik