Tenisz: Fucsovics nyerte a magyar döntőt Pozsonyban

Vágólapra másolva!
2022.11.13. 17:29
null
Fucsovics győzött Pozsonyban (Fotó: Getty Images, archív)
Fucsovics Márton nyerte meg a pozsonyi, 68 ezer euró (27.5 millió forint) összdíjazású kemény pályás challenger-tenisztornát azzal, hogy a vasárnapi magyar házidöntőben legyőzte Marozsán Fábiánt.

 

Az elitet felvonultató ATP Tour alatt lévő, „másodosztálynak" számító Challenger Touron először fordult elő, hogy két magyar vívta a döntőt. Tavaly a szlovák fővárosban Piros Zsombor elvesztette a finálét a holland Tallon Griekspoor ellen, ezúttal viszont biztos volt, hogy magyar játékos emelheti magasba a trófeát. A viadal korábbi bajnokai között egyébként olyan neves játékosok találhatók, mint a Grand Slam-döntős ciprusi Markosz Bagdatisz vagy az olimpiai aranyérmes svájci Marc Rosset.

A világranglistán 109. Fucsovics – a viadal második kiemeltje – számára azzal, hogy bejutott a döntőbe, gyakorlatilag biztossá vált, hogy főtáblás lesz a januári Australian Openen. A pozsonyi tornagyőzelemmel pedig visszakerülhetett a top 100-ba, ahonnan október végén csúszott ki. A 30 éves teniszező eddig egy ATP- és négy challengertrófeát gyűjtött be.

A 192. helyen álló, szintén Davis-kupa-válogatott, 23 esztendős Marozsán augusztusban rögtön megnyerte első challengerdöntőjét a boszniai Banja Lukában, és második fináléjára készülhetett. A szlovákiai végjátékban a kupa mellett 90 világranglistapont és 9200 euró (3.7 millió forint) volt a tét a két magyar számára.

A fináléban az esélyesebb Fucsovics irányított, az első szettet simán, 33 perc alatt megnyerte. A másodikban Marozsán nagy küzdelemre késztette riválisát, aki a játszma közepén tudta elnyerni az ő szerváját, előnyét pedig végig megtartotta.

CHALLENGERTORNA, POZSONY
Döntő

Fucsovics Márton (2.)–Marozsán Fábián 6:2, 6:4

(MTI)

Legfrissebb hírek

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

Tenisz
2025.12.23. 06:51

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
2025.12.23. 00:30

Karriercsúcsot döntene hazánk első számú teniszezője – videó

Tenisz
2025.12.22. 17:08

Marozsán Fábián: Jó úton haladunk, és remélem, jövőre még többet érünk el

Tenisz
2025.12.22. 13:32

Öt magyar biztosan főtáblás lesz egyesben az Australian Openen

Tenisz
2025.12.09. 09:21

Marozsán Fábián elkezdte a felkészülést a következő szezonra

Tenisz
2025.11.21. 17:55

Marozsán és Bondár is rontott a tenisz-világranglistán, Alcaraz újra az élen

Tenisz
2025.11.10. 10:04

Marozsán Fábián: Bízom benne, hogy nagyon szép karrier áll még előttem

Tenisz
2025.11.06. 18:46
Ezek is érdekelhetik