Australian Open: hetekig nem játszhat Nadal

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2023.01.19. 09:04
null
Rafael Nadal 6-8 hetet kénytelen kihagyni (Fotó: Getty Images)
Rafael Nadal a közösségimédia-felületein jelentette be, hogy a bal oldali csípőizom 2-es fokú sérülése miatt hat-nyolc hetet lesz kénytelen kihagyni. Mint tegnap megírtuk, a spanyol az Australian Open 2. fordulójában szenvedett vereséget Mackenzie McDonald ellen.

„Nem a legjobb pillanatban jött ez a sérülés. Időnként nehéz ezt elfogadni. Néha elegem van a sérülésekből, úgyhogy ez most egy nehéz pillanat. El kell fogadnom, és tovább kell lépnem. Nem panaszkodhatok az életem miatt. De nem mondhatom azt, hogy nem vagyok összetörve, mert ez az igazság.

Nehéz annyi munkát elvégezni, amit bele kell fektetnem abba, hogy megfelelő szinten játszhassak, ám többször is megtettem már pályafutásom során. Készen állok rá, de nem könnyű, az egyértelmű”
mondta a mérkőzést követő sajtótájékoztatón a spanyol teniszező.

2023-as versenynaptára szerint Nadal legközelebb Indian Wellsben lépne pályára a melbourne-i tornát követően, azonban a kaliforniai esemény hét hét múlva kezdődik, ezért a mallorcai részvétele kérdésesnek tekinthető.

2018-ban a Marin Cilic elleni negyeddöntő ötödik játszmájában ugyanennek az izomnak a sérülése miatt kellett visszalépnie Nadalnak az Australian Opentől. Ezt követően legközelebb a Davis-kupában lépett pályára április 6-án.

 

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor: A Davis-kupa feltüzel annyira, hogy az energiahiányt is pótolja

Tenisz
5 órája

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
21 órája

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
23 órája

Fucsovics óriási csatában kikapott, nulla kettőről kellene fordítani a Davis-kupában az osztrákok ellen

Tenisz
2025.09.12. 21:05

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
2025.09.12. 14:32

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
2025.09.10. 23:58
Ezek is érdekelhetik