Davis-kupa: Piros Zsombor örül annak, hogy ő kezd a franciák ellen

2023.02.02. 15:27
Csütörtök kora délután kisorsoltáka magyar és a francia teniszválogatott Davis-kupa találkozójának menetrendjét. A mieink részéről Piros Zsombor kezdi meg a párharcot egyesben az ATP-világranglista 45. helyén álló Benjamin Bonzi ellen, míg Fucsovics Márton az első napon Ugo Humberttel mérkőzik meg. Utóbbi a sajtótájékoztatón elmondta, neki mindegy a sorrend, míg Piros arról beszélt az NSO Tv-nek, kifejezetten örül annak, hogy ő lép pályára először a tatabányai Multifunkcionális Csarnokban.  

„Beindult már az automatikus izgulás a meccs előtt egy nappal, főleg, hogy én fogom kezdeni. Sosem egyszerű elkezdeni egy Davis-kupa-találkozót, de egyrészt azért is örülök ennek, mert így pontosan tudom, mikor kezdek, és a bemelegítés tervezhetőbb. Másrészt, ha Fucsovics Márton kezdett volna, és mondjuk nyer, akkor azt gondoltam volna, hogy nekem is nyerni kell, ha meg kikap, akkor nagyon akartam volna egyenlíteni. Ebben viszont még nincs akkora rutinom, ezért jobb, ha én kezdek, Marci ezeket már sokkal jobban kezeli a tapasztalatai alapján” – mondta a sorsolás után Piros Zsombor.

Videónkban azt is kifejti, miért nem szeretett volna balkezes ellen kezdeni, továbbá beszél arról is, milyen taktikát lehet kitalálni a világ elitjébe tartozó franciák ellen, s hogyan készül fel az utolsó edzésnapon Benjamin Bronzi ellen.

DAVIS-KUPA,
VILÁGDÖNTŐ, SELEJTEZŐ
TATABÁNYA
MAGYARORSZÁG–FRANCIAORSZÁG
2023. február 3., péntek
14.15:
Piros–Bonzi; utána Fucsovics–Humbert

2023. február 4., szombat
12.00:
Marozsán, Valkusz–Mahut, Rinderknech; utána két lehetséges egyes mérkőzés (Fucsovics–Bonzi; Piros–Humbert)

Legfrissebb hírek

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott

Tenisz
Tegnap, 10:47

Fejd a tehenet, és világsztár leszel!

Népsport
Tegnap, 9:09

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
2026.11.01. 18:20

Bondár Anna a második fordulóban kiesett a kantoni tenisztornán

Tenisz
2026.10.29. 13:21

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19

Sinner az év végén Szaúd-Arábiában vesz részt egy bemutató tornán

Tenisz
2026.10.26. 21:52

Davis-kupa: a világelső Zverev is erősíti a németeket

Tenisz
2026.10.26. 18:02