Tenisz: Gálfi Dalma elköszönt edzői stábja egyik tagjától

2023.02.16. 10:17
null
Gálfi Dalma (Fotó: Kovács Péter)
Nem súlyos a sérülése a női tenisz-világranglista 85. helyén álló Gálfi Dalmának, aki új edzővel folytatja a szezont.

A 24 éves játékos négy vereséggel kezdte az idényt, majd a múlt héten, Linzben a selejtezőből négy győzelemmel a negyeddöntőig jutott, melyet combproblémák miatt feladott.

„Izomnyúlást mutatott ki az MRI, tehát nem húzódott meg a jobb combközelítőm. Ez nem súlyos, de oda kell figyelni rá, már elkezdtem teniszezni, kondizni, még azért óvatosan csináljuk a dolgokat, rengeteg gyógytorna és prevenciós feladat vár rám” – nyilatkozta a szövetség honlapjának, hozzátéve, a következő versenye a texasi Austinban lesz másfél hét múlva.

Az MTK Budapest teniszezője ausztriai meneteléséről elmondta, az a legfontosabb, hogy elindult a jó úton, és meccsről meccsre épült az önbizalma, így összeállt mellé a játék is. Ezután rátért a stábjában történt változásokra.

„Bukta Ágival véget ért a közös munkánk, mostantól csak Jancsó Miklós és Nagy Zoltán irányítja az edzéseimet. Ami a terveket illeti, a legfontosabb, hogy egészséges tudjak maradni az év nagy részében, és akkor meg tudom tartani a stabil helyemet a top 100-ban, de talán a top 50-re is lehet esély” – fűzte hozzá a balatonfüredi játékos.

Legfrissebb hírek

Tenisz: Gálfi a nyolcaddöntőben búcsúzott Ljubljanában

Tenisz
2026.09.16. 16:58

Udvardy Panna nyolc helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.08.31. 12:08

Gálfi Dalma a selejtező első fordulójában búcsúzott a US Opentől

Tenisz
2026.08.26. 07:00

Bondár Anna megelőzte Udvardy Pannát a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.08.17. 10:30

Udvardy és Bondár is rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.08.04. 09:41

Gálfi kiesett az első fordulóban a jászvásári tenisztornán

Tenisz
2026.07.14. 14:32

Wimbledon: Gálfi Dalma búcsúzott a selejtezőben

Tenisz
2026.06.23. 15:41

Gálfi Dalma kiesett a berlini tenisztorna selejtezőjében

Tenisz
2026.06.15. 12:49