Tenisz: több támogatást kér az ukrán teniszezőknek Iga Swiatek

Vágólapra másolva!
2023.03.15. 18:03
null
Swiatek több támogatást kért az ukrán teniszezőknek (Fotó: Getty Images)
Több támogatást kér az ukrán teniszezőknek a női világelső, Iga Swiatek.

A lengyel játékos azt követően szólalt fel címvédőként, hogy az Indian Wells-i kemény pályás tornán az ukrán Leszja Curenko személyes okokra hivatkozva nem állt ki az Australian Openen győztes fehérorosz Arina Szabalenka ellen a legjobb 32 között. Curenko elmondta: a visszalépése mögött álló pánikrohamát az a beszélgetés váltotta ki, amelyet a női versenyeket szervező WTA vezérigazgatójával, Steve Simonnal folytatott a sportág válaszáról az oroszok ukrajnai háborújára.

Swiatek, aki a mérkőzésein ukrán zászlót visel a sapkáján, korábban már elítélte az orosz inváziót, és úgy vélekedett: a sportági vezetés reakciója nem elég, egyben együttérzéséről biztosította Curenkót.

„Nem tudom, hogy tudnám kezelni, hogyan versenyeznék, ha bombát dobnának az országomra vagy elpusztítanák a házamat” – fogalmazott Swiatek. „Mentálisan nagyon erősnek kell lenned ahhoz, hogy hétről hétre pályára lépj, megértem, hogy ezúttal nem volt képes rá.”

Swiatek úgy érzi, többet kellene tenni azért, hogy segítsék az ukrán teniszezőket.

„A fehéroroszokról és oroszokról beszélünk, hogy mi legyen velük. Nem gondolom, hogy ez rendben van. Nagyobb hangsúlyt kellene fektetnünk az ukrán játékosok megsegítésére, hogy biztosítsunk számukra mindent, amire szükségük van. Aggódniuk kell a családjukért, ez nagy teher a vállukon” – fejtette ki.

Legfrissebb hírek

US Open: Anisimova visszavágott a wimbledoni lenullázásért, kiejtette Swiateket

Tenisz
2025.09.04. 00:17

Nem kegyelmezett orosz ellenfelének Swiatek, Gauff továbbra is formán kívül

Tenisz
2025.09.01. 20:49

Sinner és Swiatek is továbbjutott a US Openen

Tenisz
2025.08.28. 23:25

US Open: simán jutottak a második körbe Wimbledon idei bajnokai

Tenisz
2025.08.26. 19:05

Swiatek a döntőt is játszmavesztés nélkül nyerte meg Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.19. 07:39

Swiatek Paolinivel játszik a cincinnati torna női döntőjében

Tenisz
2025.08.17. 23:44

Swiatek a négy között, kiesett a címvédő Szabalenka Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.15. 21:35

Az első kiemelt Zverev és a második Fritz sem jutott be a döntőbe Torontóban

Tenisz
2025.08.07. 08:57
Ezek is érdekelhetik