Tenisz: Piros Portugáliában, Babos Egyiptomban nyert tornát

Vágólapra másolva!
2023.04.23. 15:04
null
Piros két tornagyőzelmet is begyűjtött egymás után (Fotó: AFP)
Piros Zsombor a portugáliai Oeirasban, Babos Tímea az egyiptomi Sarm-es-Sejkben nyert tenisztornát vasárnap.

Az ATP-világranglistán karriercsúccsal 134. Piros a 145 ezer euró összdíjazású salakpályás challenger-versenyen hetedik kiemeltként lépett pályára Oeirasban, ahol a fináléban 6:3, 6:4-re megverte az argentin Juan Manuel Cerúndolót (123.).

Piros egyhuzamban a tizedik mérkőzésén hagyta el győztesen a pályát, ugyanis múlt héten Splitben is ő bizonyult a legjobbnak. A Davis-kupa-válogatott játékos pályafutása negyedik challenger-trófeáját gyűjtötte be.

„Két tornagyőzelem egymás után, nem is tudom, mint mondjak – nyilatkozta a döntő után a 23 éves bajnok. – Ez az eddigi legnagyobb sikerem, szeretnék tovább fejlődni, és minél hamarabb bejutni a legjobb százba. Tudom, hogy korábban a nemrég még világelső Carlos Alcaraz is győzött itt, remélem, ez jó ómen nekem.”

Babos Tímea az egyiptomi 25 ezer dollár összdíjazású kemény pályás ITF-tornán diadalmaskodott. A WTA-rangsorban 283. magyar teniszező a vasárnapi döntőben 6:4, 6:1-re győzte le az orosz Marija Tyimofejevát (222.), és sorozatban tizedik meccsét nyerve idei második trófeáját gyűjtötte be. A párosban kétszeres WTA-világbajnok és négyszeres Grand Slam-tornagyőztes Babos két hete a Mississippi állambeli Jacksonban ünnepelhetett.

Legfrissebb hírek

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók és a Sportdiplomáciai Főosztály

Tenisz
2 órája

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49
Ezek is érdekelhetik