Tenisz: Bondár kikapott, Marozsán meccse félbeszakadt

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.05.13. 20:27
null
Bondár Anna a 3. fordulóban búcsúzott Rómában (Fotó: Getty Images)
Bondár Anna a harmadik fordulóban búcsúzott a római tenisztornán. A második fordulóban a korábbi világelső Karolína Plískovát legyőző magyar két játszmában kapott ki a kínai Cseng Csin-ventől. Marozsán Fábián Jirí Lehecka elleni mérkőzése eső miatt félbeszakadt.

 

A kínai a mérkőzés legelején elvette Bondár adogatását, 3:0-ra elhúzott, és 5:2-re is vezetett, de Bondár szettlabdát is hárítva kiegyenlített. A játszma rövidítésben dőlt el, Cseng Csin-ven abban is 3–0-s előnyt szerzett, majd 5–1-re is vezetett, de Bondár innen nem tudott visszakapaszkodni, 7–2-re elvesztette a rövidítést.

A második játszmában is elvesztette első adogatását Bondár, de 0:1 után azonnal vissza is vette azt. Aztán mindketten hozták saját szervagémjüket, de 2:2 után 4:5-ig úgy jutottak el, hogy csak brékek születtek. Ekkor azonban a kínai – már esőben – gyorsan 40:0-re elhúzott, és bár az első meccslabdáját még nem tudta értékesíteni, a másodikkal megnyerte az összecsapást.

Ugyanekkor játszott Marozsán Fábián is a cseh Jirí Leheckával. Az első szettben nyolc gémen át egyetlen bréklabda sem volt, a kilencedikben, Marozsán adogatásánál azonban a tavalyi NextGen döntőjébe jutó cseh az első lehetőségét kihasználta, 5:4-nél pedig hozta az adogatását.

Marozsán összeszedte magát, a második játszmában háromszor is elvette ellenfele adogatását, és bár egyszer elvesztette, 6:1-gyel az övé lett a játszma, és egyenlített. A harmadik játszmában 1:1-nél ismét brékelt a magyar titán, de ekkor már esett az eső, és megszakították az összecsapást, amely szombaton nem is folytatódott.

ATP 1000-ES TORNA, RÓMA (7 705 780 euró, salak)
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ (a legjobb 32 közé jutásért)

Marozsán Fábián–Lehecka (cseh, 32.) 4:6, 6:1, 2:1-nél eső miatt félbeszakadt
Rubljov (orosz, 6.)–Molcan (szlovén) 6:3, 6:4
Carballes (spanyol)–Evans (brit, 20.) 7:6, 5:7, 6:4
Coric (horvát, 15.)–Monteiro (brazil) 4:6, 7:6, 7:6
Zapata (spanyol, 31.)–Kubler (új-zélandi) 6:4, 6:1
Wolf (amerikai)–Hurkacz (lengyel, 14.) 6:3, 6:4
Alcaraz (spanyol, 2.)–A. Ramos (spanyol) 6:4, 6:1
Sonego (olasz)–Nisioka (japán, 25.) 7:5, 6:3
Davidovich (spanyol, 27.)–Pella (argentin) 6:0, 7:6

KÉSŐBB
Cicipasz (görög, 5.)–Borges (portugál)
Medvegyev (orosz, 3.)–Ruusuvuori (finn)
Musetti (olasz, 18.)–Arnaldi (olasz)
Tiafoe (amerikai, 12.)–Altmaier (német)
A. Zverev (német, 19.)–Goffin (belga)
Fritz (amerikai, 9.)–Hanfmann (német)
Bautista (spanyol, 21.)–Cecchinato (olasz)

WTA 1000-ES TORNA, RÓMA (2 527 250 euró, salak)
NŐI EGYES, 3. forduló (a 16 közé jutásért)
Cseng Csin-ven (kínai, 22.)–Bondár Anna 7:6, 6:4
Osorio (kolumbiai)–Garcia (francia, 5.) 6:4, 6:4
Kalinyina (ukrán, 30.)–Kenin (amerikai) 6:4, 6:2
Haddad Maia (brazil, 12.)–Linette (lengyel, 17.) 7:5, 6:4
Vang Hszin-jü (kínai)–Townsend (amerikai) 6:2, 0:6, 7:5
Kugyermetova (orosz, 11.)–Potapova (orosz, 23.) 7:5, 3:6, 6:1

KÉSŐBB
Gauff (amerikai, 6.)–Bouzková (cseh, 27.)
Azarenka (fehérorosz, 14.)–Keys (amerikai, 19.)

Legfrissebb hírek

Szijjártó Péter fogadta Bondár Annát, miután ukrán ellenfele nem fogott vele kezet

Tenisz
2 órája

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
21 órája

Bondár Anna: Soha nem támogattam a háborút

Tenisz
2026.02.03. 21:36

Kolozsvári tenisztorna: Bondár Anna párosban is kiesett

Tenisz
2026.02.03. 18:51

Nem fogott kezet Bondár Annával ukrán ellenfele a kolozsvári WTA-tornán – videó

Tenisz
2026.02.03. 12:26

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna 64. a teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 09:20

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49
Ezek is érdekelhetik