Tenisz: Marozsán az első fordulóban búcsúzott Antwerpenben

2023.10.17. 17:08
null
Nem tartott sokáig Marozsánnak az antwerpeni torna (Fotó: AFP)
A világranglistán 65. helyen álló Marozsán Fábián két szettben vereséget szenvedett a négy hellyel mögötte található perui Juan Pablo Varillastól, így az első fordulóban elköszönt a belgiumi Antwerpenben zajló 250-es besorolású tenisztornától.

 

Noha az eredeti tervek szerint Marozsán Fábián a múlt heti sanghaji menetelése után ezen a héten nem indult volna sehol versenyen, egy hetet Budapesten töltött volna, ám Sebastian Korda visszalépése után főtáblára került, így mégis elutazott a belgiumi Antwerpenben zajló tornára.

Az első játszmában Marozsán a negyedik játékban kihasználta a találkozó első fogadóelőnyét, ezzel hamar brékelőnybe került, s 5–3-as vezetésénél ötször is játszmalabdához jutott fogadóként, de egyiket sem tudta kihasználni. A lendületbe jövő perui pedig visszabrékelt, majd kiharcolta a rövidítést, amelyet pedig jobban bírt idegekkel, és a negyedik szettlabdáját már érvényre juttatta, 66 perc alatt nyerve meg az első felvonást.

A másodikat megint a magyar játékos kezdte jobban, ismét kihasználta első fogadóelőnyét, s már 4–2-re is vezetett, sőt, fogadóként labdája volt az 5:3-as vezetéshez, amit, ha megcsinál, a játszmáért adogathatott volna. Nem sikerült, sőt, az ötödik egyenlő után Varillas hozta a játékot, és ez ismét akkora pluszt adott neki, hogy innen már nem engedett több játékot Marozsánnak – 46 perc alatt megnyerte a második játszmát is.

Marozsán a remek sanghaji szereplés után tehát elköszönt az antwerpeni tornától, folytatás a jövő héten Bázelben, az 500-as besorolású tornán.

ATP 250-ES TORNA, ANTWERPEN (673 630 euró, kemény pálya)
1. FORDULÓ
Varillas (perui)−Marozsán 7:6 (9−7), 6:4

Legfrissebb hírek

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott

Tenisz
2026.11.03. 10:47

Fejd a tehenet, és világsztár leszel!

Népsport
2026.11.03. 09:09

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
2026.11.01. 18:20

Bondár Anna a második fordulóban kiesett a kantoni tenisztornán

Tenisz
2026.10.29. 13:21

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19

Sinner az év végén Szaúd-Arábiában vesz részt egy bemutató tornán

Tenisz
2026.10.26. 21:52

Davis-kupa: a világelső Zverev is erősíti a németeket

Tenisz
2026.10.26. 18:02