Tenisz: együttműködési megállapodás a TF és a magyar szövetség között

2023.12.16. 10:33
null
Sterbenz Tamás (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Együttműködési megállapodást írt alá Sterbenz Tamás, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) rektora és Sütő Csilla, a Magyar Teniszszövetség (MTSZ) főtitkára.

A szerződés értelmében a két szervezet kölcsönösen elismeri egymás szakirányú képzéseit, az MTSZ létesítményhasználat biztosításával és anyagi támogatással segíti a TF képzését, valamint közös tudományos projektek is indulnak majd.

Az egyetem rektora hangsúlyozta, hogy az edzőképzésen túl az újonnan bevezetett teljesítményelemző szakot is mindenkinek ajánlják, mert ez minden sportágnak a hasznára válhat, és egyre nagyobb szerepet kap a teniszben is.

„Készül egy sportösztöndíj program, amely a teniszezőknek is lehetőségeket kínál arra, hogy elvégezzék az egyetemet. Az MTSZ és a TF kapcsolata nem új keletű, az MTSZ női bizottságával összefogva korábban szakmai konferenciát rendeztünk, és az önkéntes programban is volt már együttműködés” – jelentette ki Sterbenz Tamás, aki egy készülő tenisztörténeti és tudományos konferenciának is szeretne otthont adni az egyetemen.

Sávolt Attila, az MTSZ szakmai igazgatója kiemelte, az MTSZ célja olyan egységes oktatási rendszer kialakítása, melynek szakmaisága garancia lehet arra, hogy a teniszpályákon egyre több jól képzett edző legyen.

Legfrissebb hírek

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott

Tenisz
2026.11.03. 10:47

Fejd a tehenet, és világsztár leszel!

Népsport
2026.11.03. 09:09

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
2026.11.01. 18:20

Bondár Anna a második fordulóban kiesett a kantoni tenisztornán

Tenisz
2026.10.29. 13:21

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19

Sinner az év végén Szaúd-Arábiában vesz részt egy bemutató tornán

Tenisz
2026.10.26. 21:52

Davis-kupa: a világelső Zverev is erősíti a németeket

Tenisz
2026.10.26. 18:02