Aus. Open: Próbálom igazán megélni ezt a győzelmet – Marozsán Fábián

R. P.R. P.
2024.01.17. 17:13
null
Marozsán Fábián következő ellenfele Taylor Fritz (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, Marozsán Fábián három szettben nyert a 22. kiemelt argentin Francisco Cerúndolo ellen az Australian Openen. A győzelem után Marozsán elmondta, büszke rá, hogy, bár nem volt élete formájában, sikerült felülkerekednie.

 

„Már a meccs elején is úgy éreztem, bármikor elvehetem az ellenfelem adogatását, de nem tudtam élni a kínálkozó lehetőségekkel – mondta Marozsán Fábián a menedzsmentjén keresztül a Nemzeti Sporthoz is eljuttatott nyilatkozatában. – Az viszont nagy erőt adott a folytatásra, hogy a tie-break az én javamra billent. A második játszmában Cerúndolo gémről gémre lassult, míg egyre lendületesebben teniszeztem – noha nem éreztem magam túl komfortosan a pályán, pedig az előző mérkőzésem óta az edzéseken szaladt a kezem.”

„Könnyednek tűnhetett kívülről, de sokkal több koncentrációt igényelt, hogy a második szettben elhozzam a nehéz gémeket, mint máskor. Ezután a harmadikat hiába kezdtem úgy, hogy éreztem, van sanszom a győzelemre, ugyanolyan küzdelmesnek éltem meg az elejét, mint a másodiknak. Az első gémben nem tudtam elvenni Cerúndolo adogatását, volt bréklabdám, végül mégis ő lépett el 2:0-ra. Utána kezdtem ráérezni a ritörnökre, a második szerváknál nyomást helyeztem az ellenfelemre, és rögtön visszajöttem a meccsbe. Nehéz volt, de újra lendületet kaptam, és ismét uraltam a mérkőzést.”

„Büszke vagyok rá, hogy szettveszteség nélkül zártam a találkozót, ahogy arra is, hogy ugyan nem
voltam életem formájában, mégis sikerült ezen felülemelkednem. Most próbálom igazán megélni ezt a győzelmet, és hogy ott vagyok a legjobb harminckettő között Melbourne-ben.”

Legfrissebb hírek

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott

Tenisz
2026.11.03. 10:47

Fejd a tehenet, és világsztár leszel!

Népsport
2026.11.03. 09:09

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
2026.11.01. 18:20

Bondár Anna a második fordulóban kiesett a kantoni tenisztornán

Tenisz
2026.10.29. 13:21

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19

Sinner az év végén Szaúd-Arábiában vesz részt egy bemutató tornán

Tenisz
2026.10.26. 21:52

Davis-kupa: a világelső Zverev is erősíti a németeket

Tenisz
2026.10.26. 18:02