Australian Open: Valkusz Máté kicsit csalódott, de úgy érzi, jó hetet zárt

2024.01.16. 11:43
null
Valkusz Máté az első fordulóban búcsúzott (Fotó: AFP)
A selejtezőből főtáblára jutott Valkusz Máté azt mondta, kicsit csalódott az első fordulós veresége után, de úgy érzi, jó hetet zárt az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

„Fáj a vereség, mert úgy érzem, hogy ez a meccs nyerhető volt” – nyilatkozott a magyar szövetség Facebook-oldalán a 25 éves játékos, a világranglista 214. helyezettje, aki a hazai közönség előtt szereplő Max Purcelltől (45.) kapott ki kedden négy játszmában.

„Úgy érzem, nem tudtam olyan felszabadultan teniszezni, ahogy azt elképzeltem. Végig remegő kézzel játszottam, ami nem jellemző rám. Rengeteg hibát ütöttem annak ellenére, hogy szett- és brékelőnyöm volt. Fizikailag elfáradtam, a lábam nem vitt, a negyedik szett végére már kis görcs is jelentkezett” – mondta Valkusz, aki életében először játszott egyénit ilyen nagy stadionban, ilyen sok néző előtt.

„Nagyon nagy élmény volt egy ausztrál ellen játszani, rengeteg néző volt, köztük magyarok is, köszönöm nekik a szurkolást. Csalódott vagyok egy kicsit, de nagy önbizalmat ad a jövőre nézve, hogy azért van keresnivalóm. Megszorongatni a 45.-et a világon azért »nem kispálya«” – fogalmazott.

Valkusz fantasztikus napokon volt túl: azok után, hogy korábban egyetlen meccset sem nyert Grand Slam-kvalifikációban, Melbourne-ben három győzelmet aratott, ezzel küzdötte fel magát a 128-as elitmezőnybe.

„Úgy gondolom, jó munkát végeztem, jó hetet zártam. Most próbálok regenerálódni és felkészülni a Davis-kupára” – mondta Valkusz Máté a február 2-3-án Tatabányán sorra kerülő, németek elleni Davis-kupa-selejtezőre utalva.

A magyar játékos 3:6, 7:6 (7–2), 6:4, 7:5-re kapott ki kedden ausztrál riválisától.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (kemény pálya, 86 500 000 ausztrál dollár)
FÉRFI EGYES
1. FORDULÓ (a legjobb 64 közé jutásért)

Valkusz Máté–Max Purcell (ausztrál) 6:3, 6:7 (2–7), 4:6, 5:7

Legfrissebb hírek

A világranglista 170. helyezettje elődöntős a vuhani tenisztornán

Tenisz
11 órája

Gaël Monfils visszavonult a tenisztől

Tenisz
2026.10.14. 12:59

Érvényben marad az Orosz és a Fehérorosz Teniszszövetség felfüggesztése

Tenisz
2026.10.14. 09:37

Zverev lesz a harmincadik világelső férfi teniszező

Tenisz
2026.10.13. 11:21

Stollárék sikerrel vették a vuhani torna első fordulóját

Tenisz
2026.10.13. 07:31

Tenisz: Bondár és Marozsán is rontott, Djokovics újra a legjobb tízben a világranglistán

Tenisz
2026.10.12. 12:57

A US Open döntőse már a harmadik fordulóban búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2026.10.11. 09:16

Medvegyev komoly összeget bukott a pekingi tenisztornán

Tenisz
2026.10.10. 11:02