Gálfi Dalma bravúros győzelemmel bejutott a nyolc közé Huahinben

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.01.31. 11:32
Gálfi Dalma nagy győzelmet aratott (Fotó: Kovács Péter, archív)
A selejtezőből főtáblára jutott Gálfi Dalma a második főtáblás mérkőzésén három szettben legyőzte az 5. helyen kiemelt kínai Vang Hszin-jüt, ezzel bejutott a negyeddöntőbe a thaiföldi Huahinben zajló kemény pályás női tenisztornán. A magyar játékos párosban búcsúzott.

A világranglistán 137. magyar játékos, aki az első körben a szabadkártyás ausztrál Ajla Tomljanovicot (227.) győzte le, ezúttal is megnyerte az első játszmát úgy, hogy már az első játékban brékelte ellenfelét, és előnyét végig megtartotta. A második szettet is jól kezdte a 25 éves Gálfi Dalma, 3:1-re vezetett, a nála három esztendővel fiatalabb Vang Hszin-jü (63.) azonban innentől kezdve sorozatban öt gémet nyert, ezzel egyenlített.

A döntő játszma rendkívül szoros csatát hozott, egy-egy brékkel jutottak el 5:5-ig, az ázsiai rivális azonban megremegett, amikor 6:5-nél a meccsben maradásért kellett szerválnia, így 2 óra 51 perc után Gálfi örülhetett a továbbjutásnak.

A negyeddöntőben az orosz Gyiana Snajder (108.) vagy a spanyol Paula Badosa (83.) vár rá.

Gálfi párosban az ausztrál Kimberly Birrell az oldalán nevezett Thaiföldön, de a szereplésük nem tartott sokáig, miután szerdán, az első fordulónak számító nyolcaddöntőben döntő rövidítésben alulmaradtak egy görög, orosz duóval szemben.   

WTA-TORNA, HUAHIN
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Gálfi Dalma–Vang Hszin-jü (kínai, 5.) 6:4, 3:6, 7:5

Később
PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ
Grammatikopulu, Tyihonova (görög, orosz)–Gálfi, Birrell (magyar, ausztrál) 6:2, 4:6, 10-5 – döntő rövidítés

 

Legfrissebb hírek

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
17 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.12. 23:07

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
2025.09.12. 14:32

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.12. 00:12

Tóth Amarissa bravúrral negyeddöntős a ljubljanai tenisztornán

Tenisz
2025.09.11. 11:45

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.10. 23:36

Tóth Amarissa győzelemmel kezdett a ljubljanai tenisztornán

Tenisz
2025.09.08. 18:26

Udvardy Panna bejutott a döntőbe Guadalajarában

Tenisz
2025.09.05. 21:05
Ezek is érdekelhetik