Tenisz: a GS Római címvédésével zárult a III. Szerkesztőségek Kupája

Fotó: GS Tenisz Club
A Királyok útjának végén, Budapest határától néhány méterre található GS Tenisz Clubban szombaton immár a harmadik alkalommal rendezték meg a Szerkesztőségek Kupáját. Az eseményre öt csapat nevezett, köztük a Homonnay Réka, Győri Ferenc, Kamler János, Szendrei Zoltán összeállítású Nemzeti Sport. Noha kint szakadt az eső, a fedett, kemény borítású pályákon nem áztak a játékosok, akik közül néhányan időnként kifejezetten magas színvonalú teniszt produkáltak.
Hamar láthatóvá vált, hogy az aranyérem sorsa a címvédő, ezúttal csupa bérletes műkedvelővel felálló GS Római és a két játékossal is remekül teljesítő Economx.hu között dőlhet el, és így is lett, a hazaiak legnagyobb riválisukat és az MTVA-M4 együttesét is a mindent eldöntő párosnak köszönhetően múlták felül. Az Economx.hu másik három párharcát hibátlanul abszolválta, míg az MTVA-M4 a Nemzeti Sport és az Index egyaránt 2–1-es legyőzésével a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A Nemzeti Sport egyetlen sikerét az Index ellen jegyezte, így negyedikként zárta a viadalt, amelyen először vett részt.
A remek kezdeményezés természetesen nem szakad félbe, folytatása következik előreláthatóan májusban.
Legfrissebb hírek

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott
Tenisz
2026.11.03. 10:47

Fejd a tehenet, és világsztár leszel!
Népsport
2026.11.03. 09:09

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát
Tenisz
2026.11.01. 18:20

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban
Tenisz
2026.10.29. 09:12

Davis-kupa: a világelső Zverev is erősíti a németeket
Tenisz
2026.10.26. 18:02



