Indian Wells: Marozsán kiváló játékkal nyolcaddöntős, következik Alcaraz

2024.03.10. 22:24
Marozsán harmadszor jutott 1000-es tornán a legjobb 16 közé (Fotó: Imago Images)
Marozsán Fábián bejutott a nyolcaddöntőbe az Indian Wells-i kemény pályás tenisztorna 9.5 millió dollár összdíjazású férfi versenyében, miután két sima játszmában mindössze 68 perc alatt 6:2, 6:2-re legyőzte Thiago Seyboth Wildot.

A világranglistán 58. Marozsánra – aki az előző körben a 24. kiemelt chilei Nicolás Jarryt búcsúztatta – a 32 között Thiago Seyboth Wild (65.) várt. A brazil ellenfél a selejtezőből érkezett, így már négy mérkőzést nyert, és legutóbb a 15. kiemelt Karen Hacsanovot verte meg. 

Első találkozójukon mindketten erőteljes alapvonaltenisszel kezdtek, keveset rontottak, majd 3:2-nél Marozsán élt az első bréklabdájával. Itt nem állt meg, mivel 5:2-nél is elvette az egyre többet bizonytalankodó rivális adogatását, és 29 perc elteltével szettelőnyben volt.

A folytatásban is Marozsán volt hatékonyabb, és agresszivitását jelezte, hogy közvetlenül az alapvonalnál fogadott – ellenfele méterekkel hátrébb –, miközben a szervái érinthetetlennel bizonyultak.

Adogatóként ekkor 35 pontból 29 az övé lett, a hálónál pedig egyszer sem rontott. Az újabb brék ismét 3:2-nél következett be, a magyar éljátékos ezúttal is 5:2-re ellépett, majd egy 15 labdamenetes játék végén, az ötödik meccslabdáját kihasználva győzött. A találkozó 68 percig tartott. 

Ezzel Marozsán a 2023-as római és sanghaji verseny után harmadszor jutott a legjobb 16 közé 1000-es tornán.

„Már a beütés is kifejezetten jól sikerült, az is mutatja az előrelépést, hogy már olyan nevekkel melegíthetek be a meccseimre, mint Sztefanosz Cicipasz vagy az előző mérkőzésemet megelőzően Andy Murray. Ezúttal Cicipasz ritmusa jobban is feküdt, mint korábban a brit játékosé, minden úgy történt, ahogyan azt szeretem. Sokat beszéltünk arról a mérkőzés előtt, hogy mire lehet számítani a brazil teniszező ellen, aztán ahogy a meccs elindult, éreztem, hogy picit tompább, mint az elmúlt négy meccsén, amikor leütötte az ellenfeleket a pályáról és tüzelte a közönséget is. Kereste a saját játékát. A statisztikákon is látszik, hogy gyors volt a tempó, és sikerült, amit kitűztem magamnak, jól mozogtam a pályán. Kicsit megrándult a bokám a végén, amikor kiment, kezelést, kötést is kaptam, de bízom benne, hogy a következő másfél-két napban megfelelően regenerálódok” – osztotta meg Marozsán Fábián.

A Hajdúszoboszló SE sportolójára – aki a kaliforniai szupertorna egyetlen magyar résztvevője – a nyolcaddöntőben a címvédő és volt világelső Carlos Alcaraz (2.) vár, akit tavaly az év egyik legnagyobb meglepetéseként emlékezetes meccsen győzött le a római 1000-es tornán. A 20 éves spanyol a kanadai Félix Auger-Aliassime (31.) ellen győzött vasárnap este két könnyű játszmában. 

TENISZ
INDIAN WELLS, ATP 1000-ES TORNA (9 495 555 dollár, kemény pálya)
3. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Marozsán Fábián–Thiago Seyboth Wild (brazil) 6:2, 6:2
Cicipasz (görög, 11.)–Tiafoe (amerikai 18.) 6:3, 6:3
Alcaraz (spanyol, 2.)–Auger-Aliassime (kanadai, 31.) 6:2, 6:3
KORÁBBAN
2. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)
Djokovics (szerb, 1.)–Vukic (ausztrál) 6:2, 5:7, 6:3
Korda (amerikai, 29.)–Szafiullin (orosz) 6:4, 6:2
Paul (amerikai, 17.)–Michelsen (amerikai) 6:2, 6:2
Ruud (norvég, 9.)–Klein (szlovák) 6:4, 7:6 (7–4)
Monfils (francia)–Hurkacz (lengyel, 8.) 6:0, 6:7 (5–7), 6:2
Medvegyev (orosz, 4.)–Carbellas (spanyol) 6:2, 6:3
 

 

Legfrissebb hírek

Tökéletes salakidény előtt áll Jannik Sinner

Tenisz
8 órája

Udvardy Panna az elődöntőben búcsúzott a rabati tenisztornán

Tenisz
Tegnap, 15:24

Roland Garros: Sinner és Djokovics külön ágon; megvan Fucsovics és Marozsán ellenfele

Tenisz
2026.05.21. 16:05

Bondár Anna is a nyolc közé került Rabatban

Tenisz
2026.05.20. 19:17

Udvardy Panna negyeddöntős Rabatban

Tenisz
2026.05.20. 16:49

Marozsán Fábián edzője egy melbourne-ihez hasonló meneteléssel kiegyezne

Tenisz
2026.05.20. 15:22

Udvardy és Bondár is nyolcaddöntős Rabatban

Tenisz
2026.05.18. 16:25

Udvardy javított, Marozsán és Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.05.18. 09:45
Ezek is érdekelhetik