Sportrádió: A tavalyi pontjaim 70 százalékát már bevédtem – Marozsán Fábián

2024.04.30. 16:34
Marozsán Fábián (Fotó: Imago Images)
A Sportrádió Hazafutás című műsorában Mihályi Petra Marozsán Fábiánnal beszélgetett. A világranglistán 37. játékos szót ejtett spanyolországi túrájáról, továbbá a római 1000-es tornára való felkészülésről is.

 

„Most jártam először úgy Spanyolországban, hogy a legnagyobb versenyeken tudtam szerepelni. Ezeken a versenyeken teljesen mások a körülmények, beleértve a borítást is. A kitűzött célt, hogy mindenhol tudjunk mérkőzést nyerni, sikerült elérni és pontokat is tudtunk gyűjteni. Tudjuk, hogy sok védendő pontom van, de ennek a 70 százalékát már bevédtem, ez pedig pozitívum” – summázta barcelonai, illetve madridi tapasztalatait Marozsán Fábián. A 24 esztendős teniszező ezután kitért a közelgő római tornára is – tavaly itt jött el számára az áttörés Carlos Alcaraz legyőzésével.

„Most itthon vagyok, lemondtam egy challengerversenyt, és próbálok a lehető legjobb állapotba kerülni, mert van egy kis megfázásom. (...) Megpróbálom úgy összerakni a játékomat,  hogy a lehető legjobb formában tudjak kimenni. Szeretném megvédeni a tavalyi eredményemet és a lehető legtöbb meccset megnyerni. Tudom, hogy nehéz dolgom lesz, mert három top 100-as ellenfél elleni meccset kell megnyernem, valószínűleg kiemeltet is búcsúztatnom kell, tehát nagyon extra teljesítményt kell megint nyújtani” – fogalmazott Marozsán.

 

Legfrissebb hírek

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott

Tenisz
2026.11.03. 10:47

Fejd a tehenet, és világsztár leszel!

Népsport
2026.11.03. 09:09

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
2026.11.01. 18:20

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19

Sinner az év végén Szaúd-Arábiában vesz részt egy bemutató tornán

Tenisz
2026.10.26. 21:52

Davis-kupa: a világelső Zverev is erősíti a németeket

Tenisz
2026.10.26. 18:02

Alcaraz ott lesz a Davis-kupa nyolcas döntőjében

Tenisz
2026.10.26. 16:44