Tenisz: Udvardy Panna negyeddöntőbe jutott az olomouci tornán

Vágólapra másolva!
2024.06.20. 13:08
2024 French Open - Day 2
Udvardy Panna továbbjutott Csehországban (Fotó: Getty Images)
Udvardy Panna bejutott a negyeddöntőbe a csehországi Olomoucban zajló, 75 ezer dollár (27.4 millió forint) összdíjazású salakpályás női ITF-tenisztorna csütörtöki versenynapján.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a világranglistán 134. játékos – akit a második helyen emeltek ki a szervezők – a 16 között a spanyol Ariana Geerlings Martinezzel találkozott, aki az 563. helyen áll. A kaposvári születésű teniszező szetthátrányból fordított úgy, hogy az utolsó játszmában 2:4-ről sorozatban négy gémet nyert. A 3:6, 6:3, 6:4-gyel záruló meccs két óra nyolc percig tartott.

A morvaországi viadalon résztvevő két további magyar közül az első helyen kiemelt Bondár Anna (106.) – a jelenlegi legjobb magyar női játékos – a spanyol Leyre Romero Gormazzal (186.), míg a vasárnap Valenciában páros bajnok Stollár Fanny (299.) a belga Sofia Costoulasszal (293.) száll szembe a délután folyamán.

 

Legfrissebb hírek

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
Tegnap, 17:35

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
Tegnap, 16:01

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.12. 23:07

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
2025.09.12. 14:32

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.12. 00:12

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02
Ezek is érdekelhetik