Marozsán az első szettet behúzta, de Rubljov jutott elődöntőbe Umagban

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2024.07.25. 21:37
Marozsán Fábián nem bírt Andrej Rubljovval (Fotó: AFP)
A teniszezők világranglistáján 49. Marozsán Fábián ugyan az első szettet megnyerte az első kiemelt Andrej Rubljov ellen, mégis az orosz jutott tovább a legjobb négy közé a horvátországi Umagban zajló tenisztornán.

 

A világranglista 49. helyén álló Marozsán remekül kezdett, hozta saját adogatását, majd brékelte is Rubljovot. Ezt követően az orosz elkapta a fonalat, és kétszer is elvette Marozsán adogatását, így 4:2-es előnybe került. A 24 éves magyar azonban nem tört össze, következő három adogatásából kettőt semmire hozta, és a harmadikban sem kellett izgulnia. Ezenkívül kétszer is brékelte Rubljovot, ezzel 7:5-re behúzta az első szettet.

A második játszmában sokat javult az orosz játéka, aminek köszönhetően nagyon magabiztosan hozta a szerváit. Marozsán emellett több ki nem kényszerített hibát is elkövetett, Rubljov alig több mint fél óra alatt 6:3-ra nyert. A döntő szett is hasonló játékot hozott. Rubljov simán hozta adogatójátékait, míg Marozsánnak küzdenie kellett minden labdamenetnél. Rubljov nem hibázott, és 6:2-re hozta a harmadik játszmát, ezzel a mérkőzést is.

Marozsán a kiesést követően hazautazik Magyarországra, innen indul a párizsi olimpiára, ahol Ugo Humbert ellen játszik.

ATP 250-ES TORNA, UMAG (579 320 euró, salak)
NEGYEDDÖNTŐ
Andrej Rubljov (orosz, 1.)–Marozsán Fábián 5:7, 6:3, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
5 órája

Marozsán hosszú csatát nyert meg, ott van a nyolc között a hangcsoui teniszversenyen

Tenisz
2026.09.25. 12:20

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Marozsán egy, Udvardy tíz helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.09.21. 11:10

Davis-kupa: Marozsán két szettben legyőzte az időnként villogó Van Herckket, vezetünk Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.18. 19:57

A Luxemburg elleni csatából szinte csak jól jöhetünk ki a Davis-kupa-osztályozón

Tenisz
2026.09.18. 10:56

Davis-kupa: Marozsán Fábián kezd Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.17. 13:45

Marozsán Fábián: Egyéniben és párosban is bevethető vagyok

Tenisz
2026.09.11. 07:59