„Két évre el kellene tiltani” – Kyrgios és más teniszezők is kiakadtak Sinnerre

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.08.20. 21:58
Nick Kyrgios nem ért egyet a döntéssel (Fotó: Getty Images)
Több teniszező is kiakadt amiatt, hogy felmentették a doppingvétség vádja alól a világelső Jannik Sinnert.

 

Mint beszámoltunk róla, Jannik Sinner doppingellenőrzésen esett át a márciusi Indian Wells-i tornán, és a vérében rendkívül alacsony mennyiségben, kevesebb mint egymilliárdod grammnyi klosztebol nevű anabolikus szteroidot találtak, ráadásul a 23 esztendős versenyző – nyolc nap különbséggel – kétszer is pozitív mintát adott. Ennek ellenére felmentették, mivel úgy ítélték meg, nem tehetett róla, hogy a szervezetébe került a tiltott szer.

Az eset nyilvánosságra kerülése óta több teniszező is elégedetlenségének adott hangot, érthetetlennek és nevetségesnek tartva a döntést. Nick Kyrgios szerint kétéves eltiltás járna Sinnernek – szúrta ki a spanyol As.

„Nevetséges – akár véletlen volt, akár szándékos. Kétszer is tiltott szert (szteroidot) találtak a szervezetedben: két évre el kéne tiltani téged, hiszen ezzel növelted a teljesítményedet. A masszázskrémben volt... Ja, persze” – írta X-oldalán az ausztrál játékos. Annyit érdemes megjegyezni a posztját illetően, hogy a klosztebol egy spray-ben volt, nem a masszázskrémben, de a fizioterapeuta valószínűleg azzal juttatta be véletlenül Sinner szervezetébe az anyagot – mármint a hivatalos verzió szerint.

„El sem tudom képzelni, mit érezhetnek azok a játékosok, akiket valamilyen szennyezett anyag miatt tiltottak el. Nem mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak” – ezt már Denis Shapovalov írta az X-en.

A kanadai utolsó mondata annyiban nem igaz, hogy márciusban Marco Bortolottit ugyanúgy felmentette a Nemzetközi Teniszintegritási Ügynökség (ITIA), pedig az olasz teniszezőt semmiképp sem lehet sztárjátékosnak nevezni, hiszen a világranglistán csupán a 355. helyig jutott egyesben. Esetében ugyanúgy klosztebolról volt szó, és Sinnerhez hasonlóan megfelelő magyarázattal tudott szolgálni arra, hogy tudtán és önhibáján kívül a szer hogyan került bele a szervezetébe.

A francia Lucas Pouille is éles hangot ütött meg a bejegyzésében: „Talán nem kéne hülyének nézned minket, nemde?”

A portugál Gastao Elias, akinek az 57. hely volt a legjobb helyezése a világranglistán, tömören fogalmazott: „A tenisz hivatalosan is kész vicc!”

 

Tenisz
2024.08.20. 17:17

Jannik Sinner szervezetében tiltott szert találtak, azonban nem függesztik fel

A világelső teniszező kétszer is pozitív mintát adott az Indian Wells-i torna idején.

 

Legfrissebb hírek

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
20 órája

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
2026.02.01. 12:50

Honnan húzta ezt elő?! Djokovics hatalmasat küzdve legyőzte Sinnert öt szettben, ő döntőzik Alcarazzal Melbourne-ben

Tenisz
2026.01.30. 15:36

Australian Open: Sinner három szettben jutott tovább, készülhet Djokovics ellen

Tenisz
2026.01.28. 12:01

Australian Open: Shelton remek játékkal helyettesítette Djokovicsot

Tenisz
2026.01.26. 14:23

Australian Open: Darderi csak a harmadik játszmában tudta megizzasztani Sinnert

Tenisz
2026.01.26. 10:33

Australian Open: egyik világelső sem vesztett szettet – Szabalenka és Alcaraz is negyeddöntős

Tenisz
2026.01.25. 12:00

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03
Ezek is érdekelhetik