Bondár Annának egy meccsig tartott a pekingi torna

H. Á.H. Á.
2024.09.26. 13:33
Bondár egy meccsért utazott Pekingbe (Fotó: Getty Images)
A világranglistán 90. helyet elfoglaló Bondár Anna két játszmában kikapott a rangsorban tíz hellyel előtte álló román Jaqueline Cristiantól a pekingi keménypályás torna első fordulójában, így elköszönt a viadaltól

 

A magyar éljátékos számára nem kezdődött jól a mérkőzés, mert bár első adogatójátékával még egyenlíteni tudott az első játszma elején, sokkal több sikerélményt nem tartogatott számára a 34 perc véget érő szett, persze úgy nehéz is, ha valaki a második játék után mindössze hat labdamenetet nyer meg.

A 6:1-re elvesztett első felvonás után úgy tűnt, a második sem tart majd sokkal tovább: Bondár ugyanis 2:2 után megint elvesztette az adogatását, így Cristian lépéselőnybe került, sőt, 5:4-es vezetésénél még meccslabdához is jutott. Az augusztusban a hamburgi salakpályás tornát megnyerő Bondár azonban nemcsak a meccslabdát hárította, hanem azzal a lendülettel vissza is brékelte a román ellenfelét, s végül majdnem 70 perc és 6:6 után rövidítés döntött a szett sorsáról. Ebben a műfajban pedig ugyan Cristian hamar meglépett 4:1-re, ám a magyar játékos visszajött a meccsbe, s 5:5-re feljött, ám 6:5 után Bondár első adogatásánál kettős hibát ütött, ezzel elvesztette a mérkőzést.

WTA-1000-ES TORNA, PEKING (8 955 610)
1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)
Jaqueline Cristian (román)–Bondár Anna 6:1, 7:6 (7–5)

 

Legfrissebb hírek

Wimbledon: Udvardy Panna simán, Bondár Anna két meccslabdáról kapott ki a nyitó körben

Tenisz
3 órája

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
14 órája

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
15 órája

Az orvosi rendelőből kijőve védene címet Wimbledonban Jannik Sinner

Tenisz
16 órája

Wimbledon: Fucsovics és Marozsán együtt indul párosban, Stollárék kiemeltek

Tenisz
2026.06.28. 18:56

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22

Wimbledon: Piros Zsombor búcsúzott a selejtezőben

Tenisz
2026.06.24. 15:29

Stollárék párosa negyeddöntős Eastbourne-ben

Tenisz
2026.06.23. 18:58
Ezek is érdekelhetik