Nadal még mindig nagy küzdő, de Alcaraz jutott be a Hat Király Tornájának fináléjába

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.10.17. 23:12
Rafael Nadal és Carlos Alcaraz a mérkőzés után (Fotó: Getty Images)
A szaúd-arábiai Rijádban zajló Hat Király Tornájának második elődöntőjében Carlos Alcaraz 6:3, 6:3-ra nyert Rafael Nadal ellen, így a fiatalabb spanyol teniszező lesz Jannik Sinner ellenfele a fináléban.

Jannik Sinner már bejutott a döntőbe, mivel három játszmában felülmúlta Novak Djokovicsot, a második elődöntő esélyese pedig egyértelműen Carlos Alcaraz volt, hiába játszott egy 22-szeres Grand Slam-győztessel. Honfitársa, Rafael Nadal ugyanis már pályafutása végén jár, olyannyira, hogy egy hete bejelentette, november végén visszavonul.

Nehezen indult a mérkőzés Nadal számára, az első két gémet semmire veszítette el, de aztán összekapta magát, mert a harmadikat semmire nyerte meg, a negyedikben pedig fogadóként megnehezítette ellenfele dolgát. A következő gémek bréklabdák nélkül teltek el, 5:3-as Alcaraz-vezetésnél viszont óriási küzdelmet láthattak a nézők. A salakkirály két játszmalabdát is hárított, és megvolt az esélye arra, hogy szépítsen, de végül 42 perc játék után a fiatalabb spanyolé lett a szett (6:3).

Carlos Alcaraz magabiztosan teniszezett (Fotó: Getty Images)

Stabilan hozták a felek az adogatásukat a második játszma elején, de a negyedik játékban Alcaraz egy pompás fonák kereszttel elvette honfitársa adogatását, majd meg is erősítette a brékelőnyét egy semmire nyert gémmel. Látszott, Nadal még mindig élvezi a játékot, és a közönség is örömmel nézte, ahogy nem engedélyez pontot ellenfelének az adogatásánál. Fogadóként viszont nem tudta úgy irányítani a játékot, s Alcaraz megnyerte az ötödik gémjét is ebben a szettben. A játszmában maradásért adogathatott a 14-szeres Roland Garros-bajnok, és ismét remekül pörgette meg a tenyereseit, így még nem lett vége a meccsnek. Az utolsó gém során a nézők Nadalt éltették, aki egy kiváló tenyeres nyerővel kezdett, ám a folytatásban már nem tudott pontos lenni, a 21 évesen már négyszeres GS-győztes Alcaraz magabiztosan nyerte meg a találkozót (6:3).

Rafael Nadalt éltette a közönség (Fotó: Getty Images)

A szombati döntőben tehát Alcaraz csap össze Sinnerrel, de Nadal számára sem ért véget a torna, mert aznap még megmérkőzik Djokoviccsal a harmadik helyért. A győztes egyébként 6 millió dollárt tehet majd zsebre, de a többiek sem járnak rosszul, mert minimum 1.5 millió dollár mindenkinek jár.

FÉRFI TENISZ
HAT KIRÁLY TORNÁJA, RIJÁD (kemény pálya)
Egyes. Elődöntő
Alcaraz (spanyol)–Nadal (spanyol) 6:3, 6:3
Korábban
Sinner (olasz)–Djokovics (szerb) 6:2, 6:7 (0–7), 6:4

 

 

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
2026.02.01. 12:50

Öt és fél órás dráma Melbourne-ben: Zverev kétszettes hátrányról visszajött a megsérülő Alcaraz ellen, mégis a spanyol jutott döntőbe

Tenisz
2026.01.30. 10:21

Alcaraz csatlakozott Zverevhez az elődöntősök között az Australian Openen

Tenisz
2026.01.27. 12:55

Australian Open: egyik világelső sem vesztett szettet – Szabalenka és Alcaraz is negyeddöntős

Tenisz
2026.01.25. 12:00

Aus. Open: Szabalenkának nehéz meccse volt, de sem ő, sem Alcaraz nem vesztett még szettet

Tenisz
2026.01.23. 09:35

Marozsán Fábián: Valószínűleg ezért volt Medvegyev világelső és topjátékos, mert ezeket a meccseket nagyobb százalékban túléli

Tenisz
2026.01.23. 07:55
Ezek is érdekelhetik