Nem jutott döntőbe Udvardy Panna Kolumbiában

Vágólapra másolva!
2024.11.09. 08:44
Udvardy Panna az elődöntőben búcsúzott (Fotó: Török Attila)
Udvardy Panna az elődöntőben fejezte be szereplését a kolumbiai Caliban zajló, 115 ezer dollár (43 millió forint) összdíjazású salakpályás női challenger-tenisztornán.

A világranglistán 146. helyezett magyar játékos a viadal honlapja szerint a négy között a szlovén Veronika Erjaveccel (199.) csapott össze, aki ellen 2/1-re állt a győzelmi mérlege. Legutóbb múlt szerdán találkoztak a bolíviai Santa Cruzban, akkor a kaposvári teniszező 6:4, 6:3-mal bizonyult jobbnak, majd az elődöntőig menetelt.

A pénteki csatában a kevesebbet rontó, 24 éves ellenfél 5:2-re elhúzott, amikor eleredt az eső. A játékosok némi várakozás után bevonultak az öltözőbe, majd hamarosan az egész pályát víz borította – ekkor látható volt, hogy elhúzódó szünetre lehet számítani. A folytatásnál az első szettben még egy-egy gémet nyert a két játékos, majd a második játszmában 6:2-re bizonyult jobbnak Erjavec – aki eddig két meccset nyert a Grand Slam-selejtezőkben – a nyolc GS-főtáblával büszkélkedő, 26 éves magyar ellenfelénél.

TENISZ
Cali, női egyes
Elődöntő
Veronika Erjavec (szlovén)–Udvardy Panna 6:3, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Negyedszer is országos bajnok Tóth Amarissa

Tenisz
6 órája

Coco Gauff kereste a legtöbbet a női sportolók közül 2025-ben

Egyéb egyéni
2025.12.19. 14:15

Öt orosz női teniszező váltott országot az idén

Tenisz
2025.12.16. 11:36

Januártól felfüggesztik a teniszmeccseket extrém hőség esetén

Tenisz
2025.12.16. 11:02

Novak Djokovics Adelaide-ben tér vissza

Tenisz
2025.12.16. 10:24

Temesvári Andrea a Billie Jean King-kupa-bizottság tagja lett

Tenisz
2025.12.11. 11:39

Öt magyar biztosan főtáblás lesz egyesben az Australian Openen

Tenisz
2025.12.09. 09:21

Udvardy Panna négy helyet javított a teniszezők világranglistáján

Tenisz
2025.12.08. 08:56
Ezek is érdekelhetik