Ruud legyőzte Rubljovot, készülhet a Sinner elleni elődöntőre az ATP-világbajnokságon

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.11.15. 22:41
Casper Ruud (balra) három szettben legyőzte Andrej Rubljovot (Fotó: Getty Images)
A Torinóban zajló férfi tenisz-világbajnokság B-csoportjának utolsó, 3. fordulójában Casper Ruud 6:4, 5:7, 6:2-re legyőzte Andrej Rubljov, így a második helyen végzett, azaz bejutott a legjobb négy közé, ahol a világelső Jannik Sinnerrel találkozik.

A mérkőzés elejétől szoros meccset játszott egymással a két fél. Az első nagy sansz 3:3-nál Casper Ruud előtt adódott, aki három bréklabdához jutott, és a másodikat ki is használta egy fonák egyenessel. A következő gémben a norvég nem hibázott, majd Andrej Rubljov is megoldotta, hogy a játszmában maradjon. A tizedik gémben Ruud egy ásszal kész szettlabdához jutott, és a másodikkal élt is, mivel az orosz ritörnjét megfogta a háló. Ezzel pedig eldőlt, hogy a háromszoros Grand Slam-döntős lesz ott a négy között, mivel Rubljov csak kétszettes sikerrel harcolhatta volna ki a továbbjutást.

A folytatás így már tét nélküli volt, felszabadultan játszhatott mindkét teniszező. Ruud célja az lehetett, hogy két játszmában lezárja a meccset, vagyis minél többet pihenhessen a szombati, Jannik Sinner elleni elődöntő előtt, míg ellenfele az első játszmáját szerette volna behúzni a vébén. Pörgött a játék, az első bréklabda 5:4-es Rubljov-vezetésnél adódott, amivel két szettlabdához is jutott, de az északi játékos fordított. 6:5-nél szinte ugyanez történt, és a norvég egy ásszal hárította az első játszmalabdát, a másodiknál viszont rosszul találta el a labdát, így az szélesre szállt, azaz jöhetett a döntő felvonás.

Bár elengedhette volna az utolsó játszmát Ruud, nem tette, 1:1-nél három bréklabdához jutott, és Rubljov egy kettős hibával el is veszítette a gémet, ami után a földhöz vágta az ütőjét – aztán pedig ápolást kért, de nem emiatt, a lábujjával akadtak gondjai. Csökkent az orosz koncentrációja, és 4:2-nél ismét elveszítette a szervagémjét, majd pedig Ruud a következő játékban első meccslabdájánál ászt ütött, így 1 óra 45 perc alatt megnyerte a mérkőzést.

TENISZ
ATP-VILÁGBAJNOKSÁG, TORINO
EGYES, B-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Casper Ruud (norvég, 7.)–Andrej Rubljov (orosz, 8.) 6:4, 5:7, 6:2
Korábban
Alexander Zverev (német, 2.)–Carlos Alcaraz (spanyol, 3.) 7:6, 6:4
A csoport végeredménye: 1. Zverev 3 pont, 2. Ruud 2, 3. Alcaraz 1, 4. Rubljov 0

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Szombat
14.30: Alexander Zverev (német, 2.)–Taylor Fritz (amerikai, 5.) (Tv: Match4)
20.30: Jannik Sinner (olasz, 1.)–Casper Ruud (norvég, 7.) (Tv: Match4)

 

Legfrissebb hírek

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
2026.02.01. 12:50

Australian Open: egyik világelső sem vesztett szettet – Szabalenka és Alcaraz is negyeddöntős

Tenisz
2026.01.25. 12:00

Marozsán Fábián: Valószínűleg ezért volt Medvegyev világelső és topjátékos, mert ezeket a meccseket nagyobb százalékban túléli

Tenisz
2026.01.23. 07:55

Djokovics a második meccsén sem veszített szettet az Australian Openen

Tenisz
2026.01.22. 08:36

Könnyed győzelemmel kezdte az Australian Opent Carlos Alcaraz

Tenisz
2026.01.18. 14:23

Marozsán Fábián az elődöntőben búcsúzott az aucklandi tenisztornától

Tenisz
2026.01.16. 06:43

Eső miatt félbeszakadt Marozsán negyeddöntője Aucklandben, folytatás pénteken

Tenisz
2026.01.15. 10:48

Aucklandi tenisztorna: Marozsán Fábián legyőzte a második kiemelt Ruudöt – videó

Tenisz
2026.01.14. 09:22
Ezek is érdekelhetik