Swiatek hiába nyert nagyon simán, nem jutott be a legjobb négy közé a WTA-világbajnokságon

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.11.07. 18:26
Iga Swiatek csak a harmadik helyen végzett csoportjában (Fotó: Getty Images)
A női tenisz-világbajnokság B-csoportjának utolsó körében a lengyel Iga Swiatek 6:1, 6:0-ra kiütötte az orosz Darja Kaszatkinát, míg Barbora Krejcíková 7:5, 6:4-re legyőzte Coco Gauffot, így a cseh versenyző megnyerte a csoportot, az amerikai lány másodikként jutott tovább, a címvédő viszont lemarad az elődöntőről.

Jessica Pegula a második veresége után térdsérülés miatt visszalépett a tornától, így Darja Kaszatkina ugrott be helyette, aki egyetlenegy csoportmeccsét a címvédő Iga Swiatekkel vívta. A csütörtöki találkozó rendkívül simán alakult, mindössze 53 percig tartott. A lengyel teniszező elvette orosz ellenfele első két adogatását, a sajátjánál pedig nem hibázott, így 6:1-re nyerte meg az első szettet. A második játszmában Swiatek háromszor is brékelte a mérkőzésen csupán egy nyerőt ütő Kaszatkinát, és 6:0-val hozta a szettet.

A másik mérkőzés jóval nagyobb küzdelmet hozott, 2:2-nél pedig Coco Gauff elvesztette az adogatását. Barbora Krejcíková 5:4-nél a szettért adogatott, azonban elbukta a gémet, viszont a következő játékot semmire nyerte, majd az utolsó gémben négy bréklabdát hárítva behúzta a játszmát. A második felvonás során 4:4-ig egyik játékos sem hibázott az adogatójátékánál, ám ekkor a cseh versenyző brékelt, s lehetőséget adott magának, hogy lezárja a találkozót. A következő gém hatalmas csatát hozott, Gauff három meccs-, Krejcíková pedig négy bréklabdát hárított, de végül utóbbi teniszező bizonyult jobbnak, így két játszmában, 1 óra 44 perc alatt megnyerte a mérkőzést.

Krejcíková győzelme pedig azt jelenti, hogy megnyerte a csoportot, mögötte Gauff végzett, Swiatek viszont csak a harmadik helyen zárt, így lemarad az elődöntőről. A négy között a cseh lány Cseng Csin-vennel találkozik, az amerikai versenyző pedig Arina Szabalenkával.

TENISZ
WTA-VILÁGBAJNOKSÁG, RIJÁD
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
B-csoport
Swiatek (lengyel)–Kaszatkina (orosz) 6:1, 6:0
Krejcíková (cseh)–Gauff (amerikai) 7:5, 6:4
A B-csoport végeredménye: 1. Krejcíková 2 pont (5:2), 2. Gauff 2 (4:2), 3. Swiatek 2 (4:3), 4. Kaszatkina 0

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Arina Szabalenka (fehérorosz)–Coco Gauff (amerikai)
Cseng Csin-ven (kínai)–Barbora Krejcíková (cseh)

 

Legfrissebb hírek

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

Swiatek: Állatok vagyunk az állatkertben, akiket még a wc-n is megfigyelnek?

Tenisz
2026.01.28. 12:11

Australian Open: Swiateknek idén még biztosan nem jön össze a karrier Grand Slam

Tenisz
2026.01.28. 09:11

Australian Open: gond nélkül lépett tovább a nyolc közé Swiatek

Tenisz
2026.01.26. 10:51

Australian Open: egyik világelső sem vesztett szettet – Szabalenka és Alcaraz is negyeddöntős

Tenisz
2026.01.25. 12:00

Australian Open: Swiatek 6:1-re elvesztett játszma után harcolta ki a továbbjutást

Tenisz
2026.01.24. 11:49

Stollár vegyes párosban kiesett az Australian Openen

Tenisz
2026.01.23. 09:26

Australian Open: Swiatek, Anisimova és a címvédő is hozta a kötelezőt, Badosa kiesett

Tenisz
2026.01.22. 09:09
Ezek is érdekelhetik