Az elődöntője közben kapott agyvérzést a teniszező

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2024.12.03. 14:08
Altug Celikbilek Monasztirban kapott agyvérzést (Fotó: Getty Images)
Altug Celikbilek a monasztiri tenisztornán elődöntőt vívott a szintén török Erel Yanki ellen, de fel kellett adnia a mérkőzést, és meg is operálták.

Szombaton Altug Celikbilek Erel Yankival játszott a monasztiri, tunéziai torna elődöntőjében, de már a második játékban fel kellett adnia a mérkőzést.

Mint kiderült, a 28 éves teniszező agyvérzést kapott, egyből kórházba szállították, ahol megoperálták, ezt a Török Teniszszövetség elnöke, Safak Müderrisgil is megerősítette.

Az operáció jól sikerült, de a török média szerint még nem tudhatják, hogy maradandó károsodást szenvedett-e Celikbilek, aki tavaly a török válogatott színeiben Magyarország ellen is pályára lépett a Davis-kupában. Ott Marozsán Fábiántól két szettben kikapott egyesben, míg párosban Cem Ilkellel szenvedett vereséget a Marozsán, Valkusz Máté duó ellen.

Celikbilek jelenleg 451. helyen áll a világranglistán, de 2022-ben még a 154. volt. A Grand Slameken sosem jutott túl a selejtező második fordulóján.

 

Legfrissebb hírek

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott

Tenisz
2026.11.03. 10:47

Fejd a tehenet, és világsztár leszel!

Népsport
2026.11.03. 09:09

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
2026.11.01. 18:20

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19

Sinner az év végén Szaúd-Arábiában vesz részt egy bemutató tornán

Tenisz
2026.10.26. 21:52

Davis-kupa: a világelső Zverev is erősíti a németeket

Tenisz
2026.10.26. 18:02

Alcaraz ott lesz a Davis-kupa nyolcas döntőjében

Tenisz
2026.10.26. 16:44