Djokovics szerint Murray minden egyes hibáját ismeri

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.12.02. 11:09
Murray jól ismeri Djokovicsot (Fotó: Getty Images)
A 24-szeres Grand Slam-győztes Novak Djokovicsnak természetes volt, hogy felfogadja edzőjének a brit Andy Murray-t, mivel korábbi vetélytársa nagyon jól ismeri őt.

A szerb sztárteniszező a múlt héten jelentette be, hogy fél év után új edzővel bővül a szakmai stábja. Akkor a közvéleményt nagyon meglepte, hogy korábbi ellenfelét választotta trénerének.

„Nagyon fiatal korom óta játszom ellene, és nincs sok olyan teniszező, aki több Grand Slam-címet is nyert” – mondta Novak Djokovics Argentínában, ahol a visszavonuló Juan Martín del Potro elleni gálamérkőzésen szerepelt.

Andy Murray három Grand Slam-trófeát hódított el pályafutása során és kétszer nyert olimpiát egyesben, valamint 2016-ban az ATP-világranglista élén zárt. A Djokovicshoz hasonlón 37 éves brit klasszis augusztusban, a párizsi olimpia után vonult vissza. Kettejük párharca még junior korosztályban kezdődött, profi karrierjük alatt 36-szor csaptak össze, ebből 25-ször a szerb, 11-szer pedig a brit hagyta el győztesen a pályát.

„Tudja, mit játszom, és azt is, hogy mi mindenen mentem keresztül” – hangsúlyozta Djokovics, majd hozzátette, hogy minden egyes hibáját ismeri Murray.

Djokovics márciusban szakított főmunkaidős edzőjével, Goran Ivaniseviccsel.

Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
3 órája

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
Tegnap, 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
Tegnap, 8:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31