Tenisz: Fucsovics Márton nyolcaddöntőbe jutott az oeirasi tornán

Vágólapra másolva!
2025.01.21. 21:50
Fucsovics Márton (Fotó: Getty Images)
Az első helyen kiemelt Fucsovics Márton bejutott a nyolcaddöntőbe a portugáliai Oeirasban zajló, 145 ezer euró (59.5 millió forint) összdíjazású kemény pályás férfi challenger-tenisztornán.

A világranglistán 99. magyar játékos kedden a spanyol Alejandro Moro Canasszal találkozott, aki hozzá hasonlóan a selejtező második fordulójában búcsúzott a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt bajnokságon. Első összecsapásukon a 32 esztendős magyar teniszező 50 perc alatt nyerte a nyitó játszmát, a folytatásban viszont rövidítés után szépített az ATP-ranglista 165. helyén álló ellenfél, így csaknem két óra játék után következett a harmadik szett. Ebben ugyan Fucsovics 1:1-nél elveszítette adogatójátékát, a folytatásban rendezte sorait, kétszer ő brékelt, és 6:3-ra hozta a felvonást.

Fucsovics várhatóan hazautazik portugáliai szereplése után, és a válogatott tagjaival repül el vasárnap Montrealba, a kanadaiak elleni, jövő hétvégén esedékes Davis-kupa-selejtezőre.

Oeirasban az elmúlt két héten is rendeztek challengerversenyeket, amelyeken a szintén válogatott Piros Zsombor előbb a negyeddöntőig, majd vasárnap a fináléig menetelt.

TENISZ
Oeiras (145 000 euró, kemény pálya)
Férfi egyes, a nyolcaddöntőbe jutásért
Fucsovics Márton (1.)–Moro Canas (spanyol) 6:4, 6:7 (3–7), 6:3

 

Legfrissebb hírek

Bondár Anna: Soha nem támogattam a háborút

Tenisz
2026.02.03. 21:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
2026.02.01. 12:50

Tenisz: Nemcsek Gréta juniorversenyt nyert Ausztriában

Utánpótlássport
2026.01.26. 11:20

Australian Open: egyik világelső sem vesztett szettet – Szabalenka és Alcaraz is negyeddöntős

Tenisz
2026.01.25. 12:00

Marozsán Fábián: Valószínűleg ezért volt Medvegyev világelső és topjátékos, mert ezeket a meccseket nagyobb százalékban túléli

Tenisz
2026.01.23. 07:55

Sinner esélyt sem adott hazai pályán versenyző ellenfelének Melbourne-ben

Tenisz
2026.01.22. 11:05

Djokovics a második meccsén sem veszített szettet az Australian Openen

Tenisz
2026.01.22. 08:36
Ezek is érdekelhetik