Marozsán Fábián nem tudja, mitől esett szét a játéka Bautista ellen

H. Á.H. Á.
2025.02.24. 21:01
Marozsán tudja, mi nem működött Bautista ellen (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, Marozsán Fábián döntő játszmában, rövidítésben kikapott a spanyol Roberto Bautistától a dubai 500-as tenisztorna 1. fordulójában. A búcsú után Marozsán értékelte a találkozót, és elmondta, tudja, hogy mi volt a vereség oka, csak nem érti, miért történt így.

„Összességében tízből hét pontot adtam magamnak a mai mérkőzésen, úgy érzem, már az első szettben sem igazán volt jó a játékom, de akkor még stabilabbak voltak az adogatásaim – értékelte a találkozót menedzsmentjének tájékoztatása szerint Marozsán Fábián.

„Az első szervák több mint hatvan százalékát beütöttem, és ezek közel kilencven százalékából pontot szereztem. Az első játszmát valószínűleg ezzel nyertem meg. Utána azonban Bautista mindent megtett, hogy kivéreztessen, neki ilyen a játéka: lassan sétál, taktikus, húzza az időt, közben pedig hosszú labdamenetekbe megy bele, nagyon pontosan, kellemetlen helyekre teszi a labdát” – mondta, kiemelve, hogy a bréklabdáknál legtöbbször nem ő hibázott, hanem ellenfele ütött extrát. Marozsán Fábián szerint ezúttal nem tudott végig megfelelően koncentrálni, és az adogatásaiban látja a fő problémát.

„A végén már ő szervált jobban, én meg csak az első adogatások harminc-negyven százalékát ütöttem be, ami ezen a szinten nem megengedhető. Nem tudjuk, mitől esett szét a szervám, a vezetőedzőm, Hajdusik Roman is mondta, látta, hogy igyekeztem, próbáltam azt csinálni, amiről edzésen szoktunk beszélni. Hallottam a hangját a fejemben, hogy tartsam ki magasabbra, csapjam meg jobban, vagy kövessem a labda irányát, de nem ment, ki kell találni, mi a probléma, és kijavítani” – fogalmazott a magyar éljátékos, hozzátéve, még nem tudja, hazajön-e Dubajból az amerikai túra előtt, vagy marad edzeni a verseny helyszínén. Mindkét lehetőségnek vannak előnyei és hátrányai is.

ATP 500-AS TORNA, DUBAI
1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért) 
Roberto Bautista Agut (spanyol)–Marozsán Fábián 3:6, 6:3, 7:6 (7–4) 

Tenisz
2025.02.24. 14:07

Marozsán szettelőnyről kikapott az első fordulóban Dubaiban

A mérkőzés a döntő játszma rövidítésében dőlt el.


 

 

Legfrissebb hírek

Udvardy és Bondár is nyolcaddöntős Rabatban

Tenisz
Tegnap, 16:25

Udvardy javított, Marozsán és Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
Tegnap, 9:45

Tenisz: Piros Zsombor döntős a zágrábi tornán

Tenisz
2026.05.17. 14:42

Roland Garros: öt magyar szerepelhet párosban

Tenisz
2026.05.14. 16:32

Farkas Attila nem jutott főtáblára a kerekesszékeseknél a római tenisztornán

Tenisz
2026.05.12. 17:42

Nem jutott ki a vk-döntőre a kerekesszékes teniszválogatott, folytatás Rómában

Tenisz
2026.05.11. 10:39

Stollárék az első fordulóban búcsúztak párosban Rómában

Tenisz
2026.05.10. 15:33

Novak Djokovics támogatja a bojkottra készülőket

Tenisz
2026.05.08. 16:11
Ezek is érdekelhetik