US Open: a selejtezők hetében rendezik meg a vegyes párosok versenyét

Vágólapra másolva!
2025.02.11. 17:33
(Fotó: Getty Images)
A vegyes párosok versenyét már az egyéni selejtező hetében megrendezik, ráadásul mindössze két nap alatt, augusztus 19-én és 20-án az idei amerikai nyílt teniszbajnokságon, New Yorkban.

A szervezők keddi bejelentése szerint a megszokott 32-es helyett 16-os lesz a főtábla, nyolc duó a világranglista alapján kerül fel, nyolc pedig szabadkártyával. A mérkőzéseket az Arthur Ashe és a Louis Armstrong Stadionban rendezik.  A győztes vegyes páros nyeri meg a US Opent, és a tagok – az eddigi 200 ezer helyett – egymillió dolláron osztoznak.

A nyolcad-, a negyed- és az elődöntőben 4:4-nél, a fináléban pedig 6:6-nál lesz a rövidítés a játszmán belül – ha szükséges –, a döntő szett pedig tíz pontig zajlik majd. A játékokon belül nem lesz „előny” (no-advantage szabály). Tavaly már rendeztek így egy nem hivatalos viadalt, amely után a nézők, a játékosok és az újságírók visszajelzése is nagyon pozitív volt.

Az Egyesült Államok Tenisz Szövetsége azt reméli, hogy egyéni sztárok is neveznek majd az idei vegyes páros viadalra.

 

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
23 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik