Kiderült, mikor tér vissza az eltiltott világelső teniszező

Vágólapra másolva!
2025.03.18. 17:56
Rómában tér vissza Jannik Sinner (Fotó: Getty Images)
A május 7-én rajtoló római tenisztornán tér vissza a doppingvétség miatt három hónapos eltiltását töltő világelső olasz Jannik Sinner.

A januári ausztrál nyílt bajnokságon pályafutása harmadik GS-serlegét begyűjtő Sinner büntetése május 4-én jár le. Róma után Hamburgban (május 17-24.) indul, míg az idény második Grand Slam-tornája, a párizsi Roland Garros május 25-én kezdődik. A salakpályás viadalokat követően füvön Halle (június 16-22.) és június 30-tól Wimbledon vár rá. 

A 23 éves sztárjátékos – miután szervezetében tavaly tiltott szerre bukkantak – a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséggel (WADA) kötött egyezség alapján fogadta el az eltiltást, amely február 9-én lépett életbe. Ez azzal járt, hogy kihagyta a múlt heti, Indian Wells-i tornát és nem indulhat Miamiban sem. 

Sinner tavaly márciusban két doppingellenőrzésen is fennakadt, szervezetében az anabolikus szteroidok közé tartozó klosztebolt mutattak ki - igaz, kis mennyiségben. Akkor azzal védekezett, hogy a tiltott szer a tudtán kívül jutott be a testébe, mégpedig az egyik edzője, illetve fizioterapeutája közreműködésével. Őket azóta már menesztette a stábjából. 

A sportág nemzetközi szövetsége nem tiltotta el – emiatt sokan felháborodtak –, a felmentő ítélet után pedig szeptemberben a WADA a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, amely április 16-ra tűzte ki az első tárgyalási napot. Közben azonban Sinner – aki legrosszabb esetben akár kétéves eltiltást is kaphatott volna – három hónapos eltiltásban megegyezett a WADA-val, a doppingellenes ügynökség pedig visszavonta a CAS-hoz beadott keresetét. 

Az olasz teniszező tavaly ért fel a sportág csúcsára, amikor a melbourne-i diadal után a US Opent is megnyerte, és a szezonzáró ATP-világbajnokságon is diadalmaskodott. Az első ATP-főtáblás meccsét 2019-ben Budapesten vívó Sinner egyhuzamban 23 győztes meccsnél tart, s legutóbb október 2-án kapott ki a pekingi fináléban Carlos Alcaraztól. Tavaly január óta a kemény pályán vívott meccseinek a 95 százalékát megnyerte.

 

Legfrissebb hírek

Honnan húzta ezt elő?! Djokovics hatalmasat küzdve legyőzte Sinnert öt szettben, ő döntőzik Alcarazzal Melbourne-ben

Tenisz
2026.01.30. 15:36

Australian Open: Sinner három szettben jutott tovább, készülhet Djokovics ellen

Tenisz
2026.01.28. 12:01

Australian Open: Darderi csak a harmadik játszmában tudta megizzasztani Sinnert

Tenisz
2026.01.26. 10:33

Stan Wawrinka elbúcsúzott az ausztrál közönségtől

Tenisz
2026.01.24. 11:23

Sinner esélyt sem adott hazai pályán versenyző ellenfelének Melbourne-ben

Tenisz
2026.01.22. 11:05

Australian Open: csak két szettet kellett lejátszania Sinnernek az első meccsén

Tenisz
2026.01.20. 11:43

Novak Djokovics szettveszteség nélkül jutott tovább az Australian Openen

Tenisz
2026.01.19. 13:58

Marozsán újra a top 50-ben a teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.01.19. 09:04
Ezek is érdekelhetik