Marozsán 19 helyet javított a tenisz-világranglistán

2025.04.21. 09:02
null
Marozsán Fábián sokat javított (Fotó: Getty Images)
Marozsán Fábián 19 helyet javított a férfi teniszezők világranglistáján, s most az 58.

A 25 éves játékos a múlt héten Münchenben szerepelt, ahol remekül menetelve az elődöntőig jutott – pályafutása során először került ATP-tornán a legjobb négy közé –, csak a későbbi győztes német Alexander Zverev tudta megállítani. Nagyszerű teljesítményének köszönhetően jelentősen javított a múlt hétfői 77. helyezésén és ismét a legjobb 60 között jegyzik. A magyar bajnok játékos ezen a héten Madridban szerepel, akárcsak Fucsovics Márton, utóbbi a selejtezőben kezd. Fucsovics jelenleg – 40 helyet visszacsúszva – a 130. az ATP rangsorában. 

A Grand Slam-tornákon a világranglista első 64 helyezettje főtáblás, így jelen állás szerint Marozsán selejtező nélkül indulhatna a Roland Garroson.

A világranglistát – a szervezet honlapja alapján – továbbra is az olasz Jannik Sinner vezeti, Zverev pedig feljött a második helyre, megelőzve a spanyol Carlos Alcarazt, aki vasárnap alulmaradt a barcelonai viadal döntőjében.

A nőknél egyelőre nem készült el a friss rangsor, mert a stuttgarti torna fináléját csak hétfőn (ma) rendezik.

 

Legfrissebb hírek

Marozsán hosszú csatát nyert meg, ott van a nyolc között a hangcsoui teniszversenyen

Tenisz
21 órája

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Marozsán egy, Udvardy tíz helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.09.21. 11:10

Davis-kupa: Marozsán két szettben legyőzte az időnként villogó Van Herckket, vezetünk Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.18. 19:57

A Luxemburg elleni csatából szinte csak jól jöhetünk ki a Davis-kupa-osztályozón

Tenisz
2026.09.18. 10:56

Tenisz: visszavonult a hatszoros Grand Slam-győztes Joe Salisbury

Tenisz
2026.09.17. 20:36

Davis-kupa: Marozsán Fábián kezd Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.17. 13:45

Shelton nem bírta megtörni az amerikai férfi teniszezők átkát, Zverev a US Open idei bajnoka

Tenisz
2026.09.13. 23:56