Udvardy Panna a főtábla első körében búcsúzott Madridban

B. A. P.B. A. P.
Vágólapra másolva!
2025.04.23. 16:37
null
Udvardy Panna a főtábla első körében búcsúzott (Fotó: Imago Images)
A Madridban zajló, 7.8 millió euró összdíjazású salakpályás női tenisztorna főtáblájának 1. fordulójában a világranglistán 136. helyen álló Udvardy Panna 81 perc alatt, 6:4, 6:2-re kikapott a rangsorban 76. helyet elfoglaló orosz Anna Blinkovától.

Udvardy Panna a selejtező első körében az ausztrál Olívia Gadeckit, majd a másodikban a német Jule Niemeiert búcsúztatva jutott a főtáblára. A magyar teniszező a főtábla első fordulójában a szintén a selejtezőből első kiemeltként a főtáblára jutó, a világranglistán 76. helyen álló Anna Blinkovával találkozott. Az orosszal eddig egyszer játszott Udvardy, a 2023 januárjában az Australian Opent felvezető hobarti torna selejtezőjében zajló meccset Blinkova nyerte meg 6:4, 6:3-ra.

Udvardy brékkel kezdett, majd hozta saját adogatását is, 4:2-nél két bréklabdája is volt, de Blinkova mindkettőt hárítva hozta adogatását. Sőt ezt követően kétszer elvetet a magyar szerváját, a kettő között pedig semmire hozta saját adogatójátékát, megnyerve az első szettet. A második játszmában is először Udvardy brékelt, ezt követően viszont Blinkova azonnal visszabrékelt, és már nem engedett több pontot Udvardynak, aki így 1 óra 21 perc alatt szenvedett vereséget.

Blinkovára a világelső Arina Szabalenka vár a második körben.

WTA 1000-ES TORNA, MADRID (7 831 720 euró, salak)
1. FORDULÓ
Anna Blinkova (orosz)–Udvardy Panna 6:4, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Tenisz: Udvardy Panna a 16 között búcsúzott Ostravában

Tenisz
7 órája

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Bondár Anna 64. a teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 09:20

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

Swiatek: Állatok vagyunk az állatkertben, akiket még a wc-n is megfigyelnek?

Tenisz
2026.01.28. 12:11

Australian Open: egyik világelső sem vesztett szettet – Szabalenka és Alcaraz is negyeddöntős

Tenisz
2026.01.25. 12:00

Stollár vegyes párosban kiesett az Australian Openen

Tenisz
2026.01.23. 09:26
Ezek is érdekelhetik