Zverev megállította Marozsánt a müncheni tenisztornán

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2025.04.19. 17:50
null
Marozsán Fábián szépen helyt állt Alexander Zverev ellen (Fotó: AFP)
Az elődöntő jelentette a végállomást Marozsán Fábiánnak a müncheni salakpályás ATP-tornán, a legjobb négy között ugyanis két játszmában kikapott az első kiemelt Alexander Zverevtől.

A világranglistán 77. helyezett magyar játékos szettveszteség nélkül jutott be pályafutása első ATP-elődöntőjébe, amelyben a lehető legnehezebb ellenfelet kapta, az olimpiai aranyérmes és kétszeres ATP-világbajnok Zverevvel csapott össze.

A mérkőzés első adogatását mindjárt elvesztette Marozsán, de 0:2-ről fel tudott állni, a negyedik játékban Zverevhez hasonlóan az első bréklabdáját kihasználta. Ezt követően, 2:2 után egyik játékos előtt sem adódott lehetőség arra, hogy elvegye ellenfele adogatását, így eljutottak a rövidítésig, amelyben Zverev 6–1-re elhúzott, és bár Marozsán az első két játszmalabdát hárítani tudta, a harmadikat már érvényesítette a német.

A második szettet a világranglistán 3. Zverev kezdte adogatással, és 4:3-ig továbbra sem adódott bréklehetőség a felek előtt. Aztán a nyolcadik játékban a német a második bréklabdáját kihasználva 5:3-as előnyt szerzett, a mérkőzésért adogatott, és a harmadik meccslabdáját értékesítve bejutott a döntőbe.

Marozsán az 1 óra 32 perces mérkőzésen 24 nyerő ütésével szemben Zveren 22-vel zárt, de a döntő a ki nem kényszerített hibák száma volt, ebből a német 13-at követett el, míg a magyar 28-at.

Marozsán Fábián bajoroszági menetelésével 200 ranglistapontot szerzett, így hétfőn biztosan visszatér a top 60-ba. Az elődöntőbe jutásért 134 ezer eurót (54.3 millió forint) kapott, legközelebb Madridban lép pályára a jövő héten.

ATP 500-AS TORNA, MÜNCHEN (2 500 000 euró, salak)
EGYES, ELŐDÖNTŐ
Shelton (amerikai, 2.)–Cerúndolo (argentin) 2:6, 7:6 (9–7), 6:4
Zverev (német, 1. )–Marozsán Fábián 7:6 (7–3), 6:3

 

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Marozsán és Piros hozta a párost – szépítettünk az osztrákok ellen

Tenisz
14 órája

Davis-kupa: „Nem tehetek szemrehányást senkinek, ez egy ilyen nap volt” – Bardóczky Kornél

Tenisz
19 órája

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06

Meglepetés a US Openen, búcsúzott a harmadik kiemelt Zverev

Tenisz
2025.08.31. 08:30

Marozsán párosban sem jutott tovább az első fordulóból a US Openen

Tenisz
2025.08.29. 18:21

US Open: Cicipasz döntő szettben búcsúzott; Gauff legyőzte az olimpiai ezüstérmest

Tenisz
2025.08.29. 07:59
Ezek is érdekelhetik