Dzumhur elvett egy szettet, de Alcaraz jutott tovább

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.05.30. 23:50
(Fotó: Getty Images)
Carlos Alcaraz bejutott a nyolcaddöntőbe a Roland Garroson, miután négy szettben legyőzte a bosnyák Damir Dzumhurt.

Carlos Alcaraz a selejtezőből érkező Giulio Zeppieri, valamint Marozsán Fábián legyőzésével jutott el a 3. fordulóig, igaz, a magyar teniszező legalább egy játszmát tudott rabolni a címvédőtől.

A 3. fordulóban a rutinos Damir Dzumhur várt a korábbi világelsőre, a két teniszező 2020-ban Barcelonában összecsapott egymással, ott Alcaraz három szettben nyert.

Párizsban Alcaraz kétszer is lebrékelte az első két szettben bosnyák ellenfelét, Dzumhur ellenben nem tudott élni a bréklabdáival. A harmadikban azonban Dzumhur 3:3 után elvette Alcaraz adogatójátékát, és a brékelőnye kitartott a játszma végéig.

A negyedik szett első felében úgy tűnt, Dzumhur kiharcolja a döntőt játszmát, ám hiába kezdett jól, a spanyol végül fordított, és 6:4-gyel bedarálta riválisát.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (56.352 millió euró, salak)
3. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
FÉRFI EGYES
Alcaraz (spanyol, 2.)–Dzumhur (bosnyák) 6:1, 6:3, 4:6, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
Tegnap, 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
2026.02.01. 12:50

Öt és fél órás dráma Melbourne-ben: Zverev kétszettes hátrányról visszajött a megsérülő Alcaraz ellen, mégis a spanyol jutott döntőbe

Tenisz
2026.01.30. 10:21

Alcaraz csatlakozott Zverevhez az elődöntősök között az Australian Openen

Tenisz
2026.01.27. 12:55

Australian Open: egyik világelső sem vesztett szettet – Szabalenka és Alcaraz is negyeddöntős

Tenisz
2026.01.25. 12:00

Aus. Open: Szabalenkának nehéz meccse volt, de sem ő, sem Alcaraz nem vesztett még szettet

Tenisz
2026.01.23. 09:35

Australian Open: Alcaraz a második meccsén sem vesztett játszmát

Tenisz
2026.01.21. 09:25
Ezek is érdekelhetik