Roland Garros: Djokovics sem tudott játszmát nyerni Sinner ellen, összejött a csúcsmeccs a döntőben

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.06.06. 22:40
null
Jannik Sinner Djokovicsot is három játszmában győzte le (Fotó: Getty Images)
Továbbra sem tud hibázni Jannik Sinner, az olasz teniszező Novak Djokovics ellen sem veszített játszmát, így vasárnap a világranglista első két helyezettje mérkőzik meg egymással a francia nyílt teniszbajnokság férfi egyesének döntőjében.

A Roland Garroson eddig szettveszteség nélkül menetelő világelső, Jannik Sinner 2:2-ig engedte a 6. kiemelt Novak Djokovicsnak, hogy megcsinálja a saját adogatójátékait, ekkor viszont az első bréklabdát kihasználva elnyerte a 24-szeres Grand Slam-győztes, a francia nyílt bajnokságot eddig háromszor megnyerő szerb fenomén szerváját. A mérkőzés ezen fázisában mind az első, mind a második adogatásait brutálisan magas, 80 százalék fölötti arányban megnyerő, 14 nyerőt ütő olasznak ennyi elég is volt, hozta a szerváit, az első játszma tizedik gémjében a rá jellemző magabiztossággal lenullázta a 38 éves klasszist, s ezzel 46 perc alatt 6:4-re övé lett a szett.

A második játszma elején Djokovics 1:0-s vezetésénél, 40:40-es állásnál a szerb egy huszonhat ütésből álló labdamenetet megnyerve jutott előnyhöz – a párizsi közönség véresre tapsolta a tenyerét, álló ovációval adózott a produkciónak, ám Sinner elrontotta a nézők örömét, hárította a bréklabdát, majd megnyerte az adogatását. Az persze a legkevésbé sem meglepő, hogy a két nagyágyú tanári teniszt mutatott be, az viszont már mindenképpen megsüvegelendő, hogy Djokovics egy tizenöt évvel fiatalabb, ráadásul hozzá hasonlóan zseniális „siheder” ellen még mindig a legmagasabb szinten tud teniszezni… Ám Sinner hihetetlen nyugalma most is kifizetődött, 3:3-nál brékelőnyt szerzett, majd a saját megnyert szervagémjét követően edbergi fapofával vette tudomásul, hogy mindössze egy játékra van az újabb szettgyőzelemtől. Ám Djokovics nem azért Djokovics, hogy az ilyesmit simán engedje: 5:4-nél visszabrékelte a játszmáért adogató dél-tirolit, igaz, azonnal el is vesztette a saját szervajátékát. Megint Sinner szervált a szettért, s 40:40-nél egy ásszal és egy ász értékű ütéssel 7:5-re megnyerte a második felvonást.

A szerb klasszis kezdte az adogatást a harmadik szettben is, amelyben „megmerevedtek a frontvonalak”, Sinnernek két, Djokovicsnak egy bréklabdája volt, ám egyikük sem tudta elvenni a másik szervagémjét. Igaz, a szerb klasszis 5:4-es vezetésénél három játszmalabdát is kiharcolt, ám egyikkel sem tudott élni, s olasz kollégája végül ha nehezen is, de megnyerte a stratégiai jelentőségű gémet. A következő két játékban az adogatók nem hibáztak, így jöhetett a rövidítés, amely egyből Sinner minibrékjével kezdődött, így utána „csak” arra kellett vigyáznia, hogy a saját szerváit hozza. Ez végül kisebb szépséghibával sikerült is, 7–3-ra megnyerte a tie-breaket, 6:4, 7:5, 7:6-ra a mérkőzést, azaz továbbra sem vesztett játszmát az idei Roland Garroson.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (56.352 millió euró, salak)
ELŐDÖNTŐ
FÉRFI EGYES
Sinner (olasz, 1.)–Djokovics (szerb, 6.) 6:4, 7:5, 7:6 (7–3)

Tenisz
2025.06.06. 17:23

Roland Garros: Musetti feladta, döntőben a címvédő

Nem ment végig a Roland Garros első férfi elődöntője, Lorenzo Musetti sérülés miatt bedobta a törölközőt.

 

 

Legfrissebb hírek

Egyszerűen briliáns volt – sorra gratuláltak a sport nagyjai Alcaraznak a US Open-siker után

Tenisz
2025.09.08. 11:31

Carlos Alcaraz: Ez volt életem legjobb tornája

Tenisz
2025.09.08. 07:47

Négy szettben legyőzte Sinnert, Alcaraz lett a US Open bajnoka

Tenisz
2025.09.07. 23:36

Djokovics nem adja fel a 25. Grand Slam-trófeája megszerzését

Tenisz
2025.09.06. 12:03

Sinner lesz Alcaraz ellenfele a US Open döntőjében

Tenisz
2025.09.06. 07:34

Djokovics két szetten át tartotta a lépést, de nem tudta megállítani Alcarazt a US Open elődöntőjében

Tenisz
2025.09.05. 23:45

US Open: négy szettben nyert, Djokovics 38 évesen negyedik idei GS-elődöntőjére készül

Tenisz
2025.09.03. 07:57

US Open: Sinner élete egyik legsimább GS-győzelmével jutott be a negyeddöntőbe

Tenisz
2025.09.02. 07:22
Ezek is érdekelhetik