Bejutott a harmadik fordulóba a Babos, Stefani kettős Wimbledonban

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2025.07.04. 15:20
null
Babos Tímea (Fotó: Getty Images)
A wimbledoni tenisztorna női páros versenyének 2. fordulójában a 10. helyen kiemelt Babos Tímea, Luisa Stefani kettős három szettben legyőzte a Kuo Han-jü, Alekszandra Panova kínai, orosz duót.

A tizedik helyen kiemelt magyar, brazil duó a Kuo Han-jü, Alekszandra Panova kínai, orosz kettőssel csapott össze pénteken és három játszmában nyert. Az első szett összesen hat bréket hozott, így jutottak el a felek a rövidítésig, amelyben Babosék szinte végig vezettek és végül 7–3-ra megnyerték. A második játszma más játékot hozott, egyetlen bréket sem láthatott a közönség, s bár 6:5-nél Baboséknak volt egy meccslabdájuk, ez a játékrész is tie-breakbe torkollott. Ebben ezúttal a rivális volt a jobb, így következhetett a döntő szett, amely aztán a magyar, brazil egység 6:3-as sikerét hozta.

A harmadik fordulóban Babosék a Magda Linette, Bernarda Pera (lengyel, amerikai) vagy a Ljudmila Kicsenok, Ellen Perez (ukrán, ausztrál) kettőssel játszanak.

TENISZ
WIMBLEDON
Női páros, 2. forduló
Babos Tímea, Luisa Stefani (magyar, brazil, 10.)–Kuo Han-jü, Alekszandra Panova (kínai, orosz) 7:6 (7–3), 6:7 (3–7), 6:3

 

Legfrissebb hírek

Babos Tímea és Luisa Stefani bejutott a Sao Pauló-i tenisztorna döntőjébe

Tenisz
23 órája

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.12. 00:12

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.10. 23:36

Babos Tímea: Ideges és csalódott vagyok

Tenisz
2025.09.03. 09:12

Hihetetlenül izgalmas meccsen jutottak a legjobb nyolc közé Babosék

Tenisz
2025.09.01. 19:51

Babosék legyőzték az amerikai tinédzsereket, bejutottak a legjobb 16 közé a US Openen

Tenisz
2025.08.30. 18:55

Babosék fordítottak Krejcíkováék ellen, és győzelemmel kezdték a US Opent

Tenisz
2025.08.28. 22:47

Babosék az áramszünet után fordítottak, és továbbjutottak Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.12. 01:30
Ezek is érdekelhetik