Babosék az áramszünet után fordítottak, és továbbjutottak Cincinnatiben

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.08.12. 01:30
null
Babos Tímea és Luisa Stefani továbbjutott Cincinnatiben (Fotó: Imago Images, archív)
Babos Tímea továbbjutott a brazil Luisa Stefanival, miután döntő rövidítés során felülmúlták a kínai Hszü Ji-fan, Jang Csao-Hszüan duót a cincinnati WTA-mestertorna 1. fordulójában.

Babos Tímea és Luisa Stefani két hete is Hszü Ji-fan és Jang Csao-Hszüan ellen lépett pályára az első fordulóban, a montreali mestertornán 6:4, 3:6, 10–2-re nyert a magyar, brazil kettős. Cincinnatiben a 7. helyen kiemelt duó négy bréklabdát volt kénytelen hárítani az első szettben – ebből kettő játszmalabda volt –, de végül nem veszítette el egyik adogatójátékát sem, igaz, brékre sem volt esélye. A felek így eljutottak a tie-breakig, amelyben a kínaiak 5–0-val kezdtek, és nem is engedték ki a kezükből a rövidítést, tehát megnyerték a játszmát.

Jól indult a második felvonás Babosék számára, mivel éltek első bréklabdájukkal, így 3:0-ra elhúztak. Ekkor áramszünet miatt félbeszakadt a mérkőzésük (akárcsak az összes többi a tornán), s csak több mint egy óra kényszerszünet után folytatódhatott. Ezt követően 4:1-nél 40:15-re vezetett fogadóként a magyar, brazil duó, s ugyan nem sikerült brékelni, nem is volt rá szükség, Babos később kiszerválta a játszmát.

Döntő rövidítésben dőlt el az összecsapás, és Babosék 3–0-val kezdtek, majd 5–1-gyel és 8–4-gyel fordultak. Nem is volt visszaút a kínaiak számára innen, a magyar, brazil kettős kihasználta az első meccslabdáját, így megnyerte a kétórás találkozót, s a következő körben majd a Stollár Fanny, Vu Fang-hszien párost búcsúztató Peyton Stearnsszel és Marketa Vondrousovával mérkőzik meg.

ATP ÉS WTA 1000-es TORNA, CINCINNATI (5 152 599 dollár, kemény pálya)
NŐI PÁROS, 1. FORDULÓ
Babos Tímea, Luisa Stefani (magyar, brazil, 7.)–Hszü Ji-fan, Jang Csao-Hszüan (kínaiak) 6:7 (2–7), 6:3, 10–4 – döntő rövidítés

 

Legfrissebb hírek

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
21 órája

Szijjártó Péter fogadta Bondár Annát, miután ukrán ellenfele nem fogott vele kezet

Tenisz
Tegnap, 14:22

Tenisz: Udvardy Panna a 16 között búcsúzott Ostravában

Tenisz
2026.02.04. 22:14

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

Swiatek: Állatok vagyunk az állatkertben, akiket még a wc-n is megfigyelnek?

Tenisz
2026.01.28. 12:11

Australian Open: egyik világelső sem vesztett szettet – Szabalenka és Alcaraz is negyeddöntős

Tenisz
2026.01.25. 12:00

Stollár vegyes párosban kiesett az Australian Openen

Tenisz
2026.01.23. 09:26

Australian Open: Swiatek, Anisimova és a címvédő is hozta a kötelezőt, Badosa kiesett

Tenisz
2026.01.22. 09:09
Ezek is érdekelhetik